2019 Könyvekben – 2019 in Books

 
O. Összesítés/ Summary

2019-ben nagy kalandok vártak rám, hiszen most először anyukaként kezdtem el és fejeztem be az évet. Eredetileg 60 könyv volt a kitűzött célom, amit végül jócskán sikerült felülmúlni. Tavaly ilyenkor úgy gondoltam, hogy valószínűleg minden mellett nem jut majd annyi idő a könyvekre, és ez valahol igaz is volt, de valami csoda folytán mégis 95 könyvvel és 34093 elolvasott oldallal fejeztem be az évet. Az elolvasott könyveimet a moly.hu-n itt, míg a Goodreads-en itt tudod megnézni. (A Goodreads-en nem tudtam jelölni 3 magyar nyelvű könyvet.) A listában van néhány újraolvasás és hangoskönyv is, bár az utóbbiakra idén ritkán volt lehetőség, legfeljebb egy-egy este munka közben tudtam hallgatni őket, viszont nincsenek benne azok a könyvek, amiket Bencével olvastam, habár azokból sincs kevés. 🙂

Szerencsére viszonylag gyorsan olvasok, és kevés alvással is beérem, így éjszakánként majdnem sikerült annyit olvasnom, mint előző évben munka mellett. A blogolásra és az értékelésírásra viszont jóval kevesebb időm jutott, a molyolásra és az Instára pedig szinte nulla. (Molyon most is több ezer friss vár rám, amit valószínűleg mint idén oly sokszor, most is egy ikszeléssel tudok majd orvosolni. 🙁 ) Az év első felében jóval kevesebb értékelés született a blogra, aminek leginkább az volt az oka, hogy bár többnyire ha magyarul meg is írtam egy értékelést molyra, egyszerűen arra már nem volt időm, energiám és agykapacitásom, hogy angolra is lefordítsam ezeket. Sokáig nem akartam feladni a kétnyelvű blogolást, hiszen mindig is úgy gondoltam, hogy ez az, amitől különleges a blogom. Az enyém volt talán az első kétnyelvű könyves blog Magyarországon (legalábbis nem tudok róla, hogy korábban lett volna másik hasonló), és a kétnyelvű blogolás volt az, aminek sok-sok új barátot és számos csodálatos lehetőséget köszönhetek, amiért nem lehetek elég hálás, azonban lassan be kellett látnom, hogy vagy fel kell adnom ezt a részt, vagy nem készülnek bejegyzések. Az igazi lökést ebbe az irányba a Blogturné Klub hozta el számomra az év utolsó hónapjaiban. Hatalmas megtiszteltetés és az év egyik legmeghatározóbb élménye volt számomra, hogy csatlakozhattam ehhez a közösséghez. ♥ Nagyon izgalmas együtt dolgozni más blogerekkel, olykor megszervezni egy-egy turnét, kitalálni a játékokat és elolvasni sok-sok friss megjelenésű könyvet, viszont az kezdetektől egyértelmű volt számomra, hogy ezt csak egy nyelven fogom tudni kivitelezni. Éppen ezért nehéz szívvel, de úgy döntöttem, hogy egyelőre csak azokhoz a bejegyzéseimhez fogok kétnyelvű értékelést írni, amiből ARC példányt is kapok (például a napokban kaptam meg Amy Harmon áprilisban érkező új regényét!! OMG!!), minden más csak magyar nyelven lesz elérhető. Ehhez valószínűleg egy kisebb designváltás is szükséges lesz, de hogy erre mikor lesz időm, azt ne is kérdezzétek. 🙂 (Igazából a magyar nyelvű olvasóimat ez a probléma amúgy is kevésbé érinti.)

Összességében úgy érzem, hogy könyvek szempontjából is nagyon jó volt ez az év. Rengeteg csodálatos történettel lettem gazdagabb, és feledhetetlen élményekben is volt részem. (Ezeket szokás szerint idén is összegyűjtöttem a poszt végén. :)) Idén sem volt egyszerű feladat kiválasztani az év legkiemelkedőbb olvasmányait, de bízom benne, hogy találtok majd a listában olyan könyvet, ami a ti szíveteket is rabul ejti majd. 🙂Nagyon szépen köszönöm, hogy idén is velem tartottatok! Hihetetlenül hálás vagyok értetek!

Mindenkinek boldog új évet kívánok! ♥

In 2019 great adventures awaited me as I started and ended the year as a full-time mom. My original goal was 60 books for the year, but at the end I managed to considerably outdo this. This time last year I thought that among many other things I probably won’t have much time for books and it’s partly true, still with some kind of miracle I ended my year with 95 books and 34093 pages read. You can see what books I read this year on moly.hu here, and on Goodreads here. There are a few re-reads and audiobooks on the list, though I rarely had time for the latter this year.

Fortunately, I read relatively fast and I don’t need much sleep so during the nights I almost managed to read as much as I did last year while I was still working. Unfortunately this not applies for blogging and writing reviews and I was able to make much less time for these. In the first half of the year, there were far fewer reviews on the blog, mainly because, even though I wrote reviews in Hungarian for almost every book I’ve read, I simply didn’t have the time, energy or brain capacity to translate them into English. For a long time, I didn’t want to give up blogging in two languages because I always thought that this was what made my blog special. Mine was probably the first bilingual book blog in Hungary (at least I don’t know if there was another one like mine before) and thanks to this I found so many great friends and had so many unforgettable opportunities and experiences over the years that I can’t be grateful enough, but slowly I had to realize that either I need to give up writing my reviews in two languages or there won’t be any posts at all. The real push in this direction was when I joined the Hungarian Blog Tour Club in the Fall. It was a huge honor and one of the most defining experiences of the year for me to join this book blogger community. It’s really exciting to work with other bloggers, sometimes to organize a blog tour and read lots of new releases, but from the start it was clear to me that I won’t be able to manage this in two languages. With heavy heart I came to the decision that for the time being I will write bilingual reviews for only the books that I get an ARC copy of (for example, I just got Amy Harmon’s newest novel that is coming in April!! OMG!!), everything else will only be available in Hungarian. This will probably require a minor design change, but don’t ask me when I have the time for this. 🙂 (Actually my Hungarian readers are less affected by this problem anyway.)

Overall, I feel that this was a really great year. I’ve read so many wonderful stories, and I’ve had so many unforgettable experiences. (As usually, I collected these at the end of the post this year, too. :)) Choosing my top reads of 2019 was not an easy task since I read so many great books but I hope you will find some great reads on this list that will capture your heart, too. 🙂 Thank you so much for being with me again this year! I am incredibly grateful for you!

Happy New Year for Everybody! ♥

I. 2019 kedvencei / My TOP reads of 2019

A legjobb történelmi regény/ The best Historical book

1. Amy Harmon – What the Wind Knows

Ez alkalommal az írónő Írország messzi tájára repített el minket egy szó szerinti időutazás során, ahol történelem és képzelet kéz a kézben járt táncot a lapokon a szél dallamára. Varázslatos volt. Ez egy különleges, váratlan, izgalmas és komplex történet volt, az írónőtől megszokott szépséges stílusban megírva. Egy gyönyörű, időtlen szerelem története. Feledhetetlen élmény volt.

Értékelésem    Amazon

This time the author took us on a journey far-far away, to the beautiful Ireland in the course of a literal time travel, where history and fiction danced hand in hand on the pages to the sound of the wind. It was magical. It was a unique, unexpected, exciting and complex story written in the author’s stunning writing style. A story of a beautiful, timeless love. It was an unforgettable experience.

My Review      Amazon ( FREE on KU and currently on SALE!!)

A legerőteljesebb könyv / The most powerful book

2. Kim Holden – The Other Side

Kisírtam a szemem, de ez volt az egyik legjobb könyv, amit 2019-ben olvastam. Ez egy egyedien felépített, különleges könyv volt, ami hihetetlenül nehéz témát dolgozott fel. Csodálatos és könnyfakasztó mondanivalója volt, és minden egyes oldalon éreztem a főszereplő, Toby fájdalmát. Lassan épült a könyv, rétegről rétegre bontakozott ki, és nagyon érdekes volt, ahogy bemutatta, hogy minden történetnek két oldala van.

Tetszett a 80-as évek hangulat, a zenék, a kiemelkedően komplex fő- és mellékszereplők. Különösen megszerettem Alice-t és a bátyját. Kim Holden ismét gondoskodott róla, hogy az éjszaka közepén, könnyeimtől alig látva kelljen a sötétben zsebkendő után kutakodnom, és ismét egy könyvet tett le az asztalra, amit nem fogok egyhamar elfelejteni.

Értékelésem      Amazon 

I cried my eyes out, but it was one of the best books I’ve read in 2019. It was a uniquely constructed book that dealt with an incredibly difficult subject. It carried a really important message, and I felt the main character, Toby’s pain on every page. The book was built up slowly, layer by layer, and it was very interesting how it reflected on that each story has two sides.

I liked the atmosphere of the 80s, the music, the extremely complex main and minor characters. I especially loved Alice and her brother. Kim Holden made sure that once again I had to search for a box of Kleenex in the middle of the night barely seeing from my tears, and she brought us a story that I will not forget soon.

  Amazon (FREE on KU)

A legnagyobb érzelmi hullámvasút / The biggest emotional roller coaster


3. Carian Cole – No Tomorrow

2019 egyből egy kiemelkedő olvasmánnyal indult. Könnyfakasztó, de gyönyörű történet volt egy olyan szerelemről, ahol nem számít az idő, a távolság, a nehézségek és a fájdalom. A szerelem, ami a lapokon van, sokszor fájdalmas és csúf volt, de ugyanakkor elmondhatatlanul gyönyörűséges és önzetlen is. Nagyon megérintett ez a szívszaggató történet, amelyben egy lány örök várakozásra, egy férfi pedig démonokkal való örök táncra van kárhoztatva. A történetnek voltak igencsak megdöbbentő részei is, és mindemellett nagy fordulatokat is tartalmazott. Mindenképpen ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik valami nem mindennapit szeretnének olvasni. Számomra tényleg az egyik legkiemelkedőbb könyv volt, amit eddig olvastam.

Értékelésem      Amazon

It was a beautiful story about a kind of love where time, distance, difficulties and pain doesn’t matter. The love on the pages was often painful and ugly, but also incredibly beautiful and selfless. This is a story about a girl who is destined to an eternal wait and a man who is destined to dance with his demons forever. It touched my heart deeply and brought tears into my eyes several times. There were some shocking elements in the story and it was also really twisting. I definitely recommend this book to anyone who wants to read something unique. It was really one of the most outstanding books I’ve ever read!

Amazon (FREE on KU)

A legjobb váltott szemszög / The best dual POV

4. Colleen Hoover – Regretting You

Ismét egyértelművé vált számomra, hogy miért is Colleen Hoover az egyik kedvenc szerzőm. Egyedülálló és letehetetlen volt ez a könyv. A történet két szemszögből íródott, és igazából három szálon fut. Nagyon komplex és sokrétű volt ez a történet, ami rengeteg könnyet, küzdelmet és fájdalmat tartogatott, de ugyanakkor számos megmosolyogtató, szívmelengető pillanatnak is részesei lehettünk az olvasás során. Elmondhatatlanul tetszett, és az egyik kedvenc történetem volt az idei évben.

Értékelésem      Amazon

Once again, it became clear to me why Colleen Hoover is one of my favorite authors. This book was so unique and unputdownable! The story is written from two POVs and it runs on three threads. It was a very complex and layered story that contained a lot of tears, struggles and pain, but at the same time there were also many smiling, heart-warming moments. It was incredible and brilliant and it was one of my favorite stories this year.

Amazon (FREE on KU)

A legjobb ‘második esély’ történet / The most amazing ‘second chance’ story

Eleanor & Grey

5. Brittainy C. Cherry – Eleanor & Grey

Brittainy C. Cherry ismét gondoskodott róla, hogy olvasás közben nem egyszer könnyek között találjam magam. A ‘második esély’ történetek egyébként is az egyik kedvenc műfajom, de őszintén nem voltam rá felkészülve, hogy ez a könyv mennyire elrabolja majd a szívemet. A történet egy gyászoló, magába fordult, egyedülálló apáról szól, aki számára a segítség egy régi baráttól érkezik. Habár ez egy romantikus történet, én úgy gondolom, hogy leginkább mégsem a szerelemről, sokkal inkább barátságról, családról, gyászról és gyógyulásról szól. Gyönyörű volt.

Értékelésem     Amazon

Brittainy C. Cherry touched my heart deeply once again and I found myself with tears in my eyes several times during my read. Second chance romances are one of my top favorite sub-genre so I was sure that I will love this story but I wasn’t prepared for how much this story would steal my heart. The story is about a grieving single dad, for whom the help arrives from an old friend. Although this is a romance novel, I think it’s not really about love and relationships. I think it’s more about friendship, family, grief and healing. It was beautiful.

My Review     Amazon (FREE on KU)

A legkülönlegesebb szerelmi háromszög / The most unique love-triangle

Transcend (Transcend Duet, #1)

6. Jewel E. Ann – Transcend Duet (Transcend & Epoch)

Ez volt a legegyedibb, legfrusztrálóbb és az egyik legfájdalmasabb szerelmi háromszöges (négyszöges?) könyv, amit valaha olvastam, és a legfurcsább az egészben, hogy valójában nem is volt az. Az írónő a reinkarnáció témájához nyúlt hozzá egy egészen különleges módon, és tényleg teljesen padlóra küldött ezzel a történettel. A könyv igazából három történetet mesél el, négy különböző szemszögből. Nagyon komplex és különleges volt az egész, és emellett nagyon érzelmekkel teljes is. Tényleg teljesen kikészített lelkileg, főleg a második kötet, aminek az olvasása során nem egyszer fakadtam könnyekre. Őszintén ajánlom!

Értékelésem     Amazon

It was the most unique, most frustrating and one of the most painful love triangle (rectangular?) books I’ve ever read, and the strangest thing about it was, that there wasn’t a real love triangle in the book at all. The author approached the subject of reincarnation in a very special way and this duet totally knocked me off my feet. The book actually tells three stories from four different POVs. It was very complex and special, and it was also very emotional. It was one of my top reads of 2019!  I highly recommend it!

Amazon (Epoch is FREE on KU)

A legegyedibb női főszereplő / The most unique heroine

7. Emma Scott – A Five-Minute Life

Nagyon érdekes és izgalmas volt ez a történet, ami rengeteg kérdést vetett fel, és nagyon elgondolkoztató is volt. Milyen lehet, ha csupán 5 percbe van bezárva az egész életed? Ha folyton ugyanazok a gondolatok jutnak eszedbe, és ugyanazokat a kérdéseket teszed fel újra és újra és újra? Ha nincs jövőd az 5 percen túl és nincs emléked az előző 5 percről? Nagyon szerettem Az 50 első randi című fimet, de ez a történet még annál is jobban tetszett. Kiemelkedőek voltak a karakterek és nagyon jó volt, hogy olykor Thea gondolataiba is betekintést nyerhettünk. A történet orvosi része nagyon érdekfeszítő volt, és abszolút hitelesnek tűnt.

Végig drukkoltam a szereplőknek, izgultam értük és Emma Scott stílusa ismét gondoskodott róla, hogy ne tudjam letenni ezt a könyvet. Egyedülálló és fantasztikus történet volt, amit a legőszintébben ajánlok!

Értékelésem      Amazon

It was a very interesting and captivating story that raised a lot of questions and made me think. How would it be like if your whole life would be locked in just 5 minutes? If you would keep thinking the same thoughts and asking the same questions over and over and over again? If you won’t have a future over that same 5 minutes and no memory of the previous 5 ones? I really liked the 50 First Dates but I liked this story even more. The characters were outstanding and it was really great that sometimes we were able to get a glimpse into Thea’s thoughts. The medical part of the story was very interesting and it felt absolutely authentic.

I was rooting for the characters during my whole read and Emma Scott’s amazing writing style once again made sure that I couldn’t put down this book. It was a unique and fantastic story, which I honestly recommend!

Amazon (FREE on KU)

A legszórakoztatóbb női karakter / The most entertaining heroine

8. Böszörményi Gyula – Szer’usz ​világ (Ambrózy báró esetei 5.)

Sejtettem, hogy Márika könyve jó lesz, de hogy annyira jó, hogy az összes eddigi Ambrózy kötetet lesöpri a dobogó legfelső fokáról, azt magam sem gondoltam volna. A kötet minden sorát nagyon élveztem, és rengeteget kacagtam Márika Tabánon kupálódott gondolatain. 🙂 Úgy gondolom, hogy ez a kötet minden Ambrózy rajongó számára kihagyhatatlan olvasmány, és garantáltan számos feledhetetlen, izgalmas és vidám pillanat vár valamennyi olvasóra, aki a kezébe veszi a kötetet. Nagyon ajánlom!

Értékelésem      KMK

A legjobban felépített világ / The most well-built world 

9. Amy Harmon – The First Girl Child

The First Girl Child egy különleges történet egy régmúlt világról, istenekről, rúnákról, háborúzó klánokról, átkokról és titkokról, egy fiúról és egy lányról, akik hét év különbséggel érkeztek a világra, hogy végül Saylok megmentőivé váljanak. Amy Harmon az egyik legtehetségesebb történetmesélő. Meséit lassan és tökéletes precizitással szövögeti, hogy végeredményül egy feledhetetlen, összetett, izgalmakkal és főként lélekkel teljes történetet kapjunk. Őszintén ajánlom!

Értékelésem      Amazon

The First Girl Child is a unique story about a world from another time when there were gods, runes, curses, secrets and warring clans. Where a boy and a girl both came to the world in the midst of secrets seven years apart to eventually become the salvation of the land of Saylok. Amy Harmon is one of the most talented storytellers. She weaves her tales slowly, with perfect precision creating unforgettable, complex stories full of excitement and most importantly: soul.

My Review    Amazon (FREE on KU)

Kedvenc Young Adult történet / Favorite Young Adult story

10. Jay McLean – Heartache and Hope & First ​and Forever (Heartache Duet)

Ismét kedvencet avattam Jay McLean-nek köszönhetően. Ez a könyv emlékeztetett rá, hogy miért is szeretem a Young Adult regényeket, és hogy miért is szeretek olvasni. Hogy milyen érzés újra átélni az első szerelmet a szereplőkkel, és hogy a gondjaik leküzdése számomra is olyan érzés, mintha megmásztam volna az Everestet. Biztos vagyok benne, hogy a jövőben újra elő fogom venni ezt a duettet, mert ha az ember rátalál egy ennyire különleges történetre, azt soha nem akarja elengedni. Nagyon szerettem ezt a történetet, ami megmutatta, hogy soha-soha nem szabad feladni a küzdelmet az álmainkért és a szerelemért. Egy könyv útkeresésről, otthoni nehézségekről, álmokról és az első szerelemről. Őszintén ajánlom!

Értékelésem-H&H        Értékelésem-F&F       Amazon

This duet reminded me of why I like Young Adult novels, and why I love reading. I’m sure I will re-read this duet several times in the future, because if you find a kind of special and perfect story like this one, you never want to let it go. I loved this story so much that show us that we never ever should stop fighting for our dreams and for love. This is a beautiful and heartbreaking story about dreams, challenges, finding our path and first love. It was simply epic and I highly recommend it!

My Review-H&H       My Review-F&F      Amazon (FREE on KU)

 A legegyedibb könyv / The most unique book

11. L. J. Shen – In the Unlikely Event

Ez egy hihetetlenül egyedi, különleges, olykor humoros, máskor kicsit nyers és felkavaró történet volt. Ez egy olyan könyv volt, amit lehet komolyan is venni, meg nem is, és talán ebből is adódik, hogy nagyon megoszlanak a vélemények róla. Egyrészt nagyon komoly és nehéz témákat is érint, úgy mint addikciók, nemi erőszak, családon belüli erőszak, gyász, gyermeknevelés, de ugyanakkor van benne olyan „fejezet” ami egy tehén, egy szalvéta vagy éppen egy csokiszelet szemszögéből íródott. Az egész történet olyan, mintha egy nagy tornádó söpört volna rajta végig. Káoszos, tele van titkokkal és igazából nem lehet tudni, hogy mi fog belőle kisülni a végén. Sokat gondolkoztam, hogy ez a könyv felkerüljön-e a legjobbak közé, mert bár nagyon tetszett, a történetben van egy olyan egészen felkavaró elem, amit véleményem szerint nagyon nem jól kezelt az írónő. Azonban mivel valóban egyedi volt ez a könyv, és ezt a részletet kivéve nagyon élveztem az olvasását, ezért úgy döntöttem, hogy a listában a helye. Összességében ez tényleg valami egészen új volt. Valami olyan, amire nem számít az ember, ami egy kicsit felkavaró, kicsit káoszos, de ugyanakkor szép is, pont mint egy felrázott hógömb. Én nagyon ajánlom!

Értékelésem    Amazon

It was an incredibly unique, sometimes funny, other times a bit harsh and disturbing story. It was a kind of book where we can decide if we take it seriously or not and I think this is why the opinions about this story are so divided. On the one hand it touches some very serious topics such as addictions, rape, domestic violence, grief and parenting, but at the same time there are “chapters” from the point of view of a cow, a napkin or a chocolate bar. The whole story is like a big tornado would swept through it. It’s chaotic, full of secrets, and you really don’t know what will come out of it in the end. I was thinking a lot about if I should put this book on the best of the year list since there is one quite disturbing issue in the story that I think the author didn’t handle good but since this book was truly unique, and except for this detail I really enjoyed reading it, I decided it has a place on this list. Overall it was really something new. Something you don’t expect, which is a bit upsetting, a bit chaotic, but also beautiful, just like a shaken snow globe. I highly recommend it!

  Amazon  (FREE on KU)

A kedvenc krimi történetem / My favorite Suspense novel

12. Mia Sheridan – Savaged

Valami elképesztő módon meglepő, váratlan és egy kicsit megdöbbentő is volt ez a történet. Ez egy izgalmas krimi, és egy szépséges szerelmi történet is volt egyben, melynek a főszereplője egy az erdő közepén élő (vad)ember, Lucas, aki egy igazi rejtély. Mia Sheridan igazán tudja, hogy hogyan építsen fel rétegről rétegre, tökéletesen és brilliánsan egy történetet és a hozzá tartozó karaktereket. Tényleg zseniális volt, az írónő gyönyörű stílusáról nem is beszélve. Aki szerette az Archer’s Voice-t, szerintem azok számára ez a könyv is hamar kedvenccé válik majd. Hihetetlenül lebilincselő, egyedi, szívmelengető és izgalmas történet volt. Őszintén ajánlom!

Értékelésem   Amazon

It was a really surprising and unexpected story that combined a page-turner crime story and a unique love story. The main character was a (wild)man in the middle of the forest, Lucas, who was a true mystery. I truly loved him! Mia Sheridan  really knows how to build a story and it’s characters brilliantly, layer by layer. It was truly genius and I’m in love with Mia Sheridan’s writing. I think who liked Archer’s Voice, will also find a new favorite in this book. It was an engaging, unique, heart-warming and exciting story. I sincerely recommend it!

   Amazon (FREE on KU)

Kedvenc nyári olvasmány / Favorite Summer book

13. Leylah Attar- Moti on the Water

Leylah Attar minden eddigi könyvét olvastam és imádtam, de bevallom, eddig nem szembesültem azzal, hogy az írónőnek mennyire jó humora is van. Ez a könyv egy tökéletes nyári olvasmány volt, rengeteg lehetetlen szituációval, fergeteges karakterekkel és még annál is több nevetéssel. Ez egy igazán egyedi, szívmelengető, mosolyra fakasztó, feledhetetlen történet volt, amit őszintén ajánlok!

Értékelésem     Amazon

I’ve read all the books by Leylah Attar so far, but truth to be told I’ve never realized what an amazing sense of humor she has! This book was the perfect summer read with so many impossible situations, unforgettable characters and even more laughter. It was a truly unique, heart-warming, smile-inducing story that I honestly recommend!

My Review      Amazon

A kedvenc M/M történet / Favorite M/M Story

14.Emma Scott – Someday, ​Someday

Emma Scott újra és újra képes felülmúlni önmagát, és 2019-ben kétszer is képes volt levenni a lábamról. Az írónő ez alkalommal bebizonyította, hogy M/M műfajban is kivételeset és kiemelkedőt tud alkotni. Max és Silas története nem egy kis könnyed olvasmány. Sokszor volt fájdalmas és megrázó, ugyanakkor önzetlen és gyönyörű pillanatoknak is a tanúi lehettünk. Feledhetetlen könyvélmény volt.

Értékelésem    Amazon

 

Emma Scott outdone herself once again and in 2019 she was able to sweep me off my feet twice. This time she proved that she can write an exceptional book in the M/M genre, too. The story of Max and Silas is not an easy read. It was painful and shocking many times, but we also witnessed several beautiful and selfless moments. It truly was unforgettable.

Amazon (FREE on KU)

A legegyedibb alapötlet / The most unique storyline

15. Raven Kennedy – The ​Girl Who Cries Colors

Ez egy gyönyörűen megírt, nagyon különleges történet volt egy festő fiúról, akinek a kezeiben csodálatos tehetség rejlik, és egy lányról, aki színes könnyeket ejt másokért. A történet során végigkövethetjük, ahogy egy szegénysorsú, magányos fiú és egy burokban nevelt lány hogyan talál egymásra, és hogyan nyílik meg számukra a világ. Nagyon tetszett benne a fantasy elem, és ahogy David volt maga az ecset, Willow pedig milliónyi színek palettája. Tragikusan gyönyörű történet volt, és a legőszintébben ajánlom!

Értékelésem      Amazon

It was a beautifully written, very special story about an artist who carries a wonderful talent in his hands and a girl who cries colored tears for others. Throughout the story, we can follow how a poor, lonely boy and a girl who was raised in a bubble sheltered from others find each other and how the world slowly opens up for them. I really liked the fantasy element, and how was David the brush himself and Willow the palette of millions of colors. It was a tragically beautiful story, and I sincerely recommend it!

Amazon (FREE on KU)

II. További kiváló könyveim 2019-ben / My other amazing reads of 2019

V. 5 nagyszerű könyves dolog ami 2019-ben történt velem/ 5 book-related “greats” of 2019

A hagyomány szerint idén is összegyűjtöttem 5 olyan szuper, könyvekhez kapcsolódó dolgot, ami 2019-ben történt velem.

As a tradition, I collected 5 books-related great things that happened with me in 2019.

1. 

1. Bár nem is hittem volna, de végül idén is lehetőségem volt eljutni a két legnagyobb magyarországi könyves eseményre, a Könyvfesztiválra és a Könyvhétre. Mindkét helyen már Bencével együtt voltunk, végül is ezt nem lehet elég korán elkezdeni. 🙂 Emiatt különösen emlékezetes volt számomra mindkét esemény. Szintén Bencével volt lehetőségem részt venni a Vi Keeland dedikáláson, ami ugyancsak hatalmas élmény volt! Az írónő annyira aranyos volt, egy kicsit lehetőségünk is volt beszélgetni és odáig volt Bencétől. <3 Még egyszer hálásan köszönöm a  lehetőséget az Álomgyár Kiadónak! 🙂 Szintén hihetetlen és nagyon-nagyon megtisztelő volt számomra, hogy az Olvasás éjszakáján interjút készíthettem Rácz-Stefán Tiborral. Köszönöm szépen a megtisztelő lehetőséget a szerzőnek és a Könyvmolyképző Kiadónak! Tényleg feledhetetlen volt!

A képen a következők lehetnek: 7 ember, , mosolygó emberek   A képen a következők lehetnek: 2 ember, , mosolygó emberek, ülő emberek és belső tér

1. Although I couldn’t imagine this at the beginning of the year, at the end I was able to visit the two biggest book events in Hungary, the International Book Festival and the Festive Book Week. I attended both events with Bence, after all, it’s never too early to start it. 🙂 Because of this, both events were especially memorable for me. I also had the opportunity to attend Vi Keeland’s signing in Budapest. It was such an amazing experience! I couldn’t find a babysitter for the afternoon, but luckily baby Bence enjoyed himself, too. Vi was so-so nice, we got the chance to chat a little and she really liked Bence, too. <3 It was also an incredible honor for me to have an interview with Author Tibor Rácz-Stefán on a Hungarian book event, The Night of Reading. Many thanks to the author and the Publisher! It was a truly unforgettable experience for me!

2. 

2. Mivel már jócskán gyűlik Bence könyvtára is, sokat gondolkoztam rajta, hogy jó lenne gyerekkönyvekről is írni. Viszont úgy éreztem, hogy nem biztos, hogy jó megoldás lenne ezen a blogon megosztani azokat az értékeléseket is, mert nagy valószínűséggel nem mindenkit érdekelne a téma, így az Instagramon elindítottam a Hetedhét nevű oldalamat. Sajnos nem jut rá annyi időm, amennyit szeretnék, de remélhetőleg a gyerekkönyvek iránt érdeklődők így is találnak egy-egy gyöngyszemet, ami az ő csemetéjük polcára is felkerül majd.

2. Since Bence’s library is already growing, I thought a lot about writing about Children’s books too. However, I felt it might not be a good idea to share those reviews on this blog, because most of my readers probably wouldn’t be interested in the topic, so instead I launched an Instagram page, called Hetedhét. Unfortunately, I don’t have as much time for it as I would like, but hopefully those who are interested in Children’s literature will still find some gems that they could add to their shelf.

3. 

3. Korábban már említettem, hogy idén lehetőséget kaptam, hogy csatlakozzam a Blogturné Klubhoz, ami hatalmas dolog számomra, így természetesen ott a helye az év 5 legnagyszerűbb könyves eseménye között. Még egyszer köszönöm szépen a lehetőséget! 🙂

3. As I mentioned earlier, this year I got the opportunity to join the Hungarian Blog Tour Club, which is a huge thing for me, so of course it ranks among the top 5 book events of the year. Thanks again for the opportunity! 🙂

4. 

4. Idén ismét részt vettem egy borítóterv pályázaton, ahol számos gyönyörű borító közül végül az én tervem került ki győztesként, ami hatalmas nagy öröm számomra és még most is alig hiszem el! Hamarosan új külsővel, Vörös Pöttyösként is megjelenik Rácz-Stefán Tibor Fogadj el! című debütáló regénye, amely egy iskolai lövöldözés tragikus témáját dolgozza fel. Végül a szerző az én borítómat hirdette ki elsőként a pályázaton, majd a győzelmet egy szavazás is megerősítette. Sajnos a könyv végül mégsem jelent meg 2019-ben, de bízom benne, hogy egyszer tényleg láthatom majd a könyvesboltok polcain a harmadik olyan könyvet is, aminek én terveztem a borítóját. Nem is tudom elmondani, hogy ez mennyire felfoghatatlan érzés!

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember és szöveg

4. This year I participated again in a cover design competition where of many beautiful covers somehow they chose mine as the winner. I’m so happy about this and I still can’t believe it! It’s a Young Adult story which deals with the tragic subject of a school shooting. Unfortunately in the end the book hasn’t been released in 2019, but I do hope that I will actually see it on the bookshelves this year, which will be the third book I have designed the cover for.

5. 

5. Hálás vagyok, mert idén is számtalan gyönyörű könyvvel bővülhetett a polcom, de ezek között is van néhány egészen különleges darab.

  • Születésnapomra a férjem Amy Harmonnal szövetkezve egy csodálatos csomaggal lepett meg, amiben egy dedikált, kemény kötéses példány is lapult kedvenc írónőm What the Wind Knows című könyvéből. ♥
  • Később egy hihetetlenül szerencsés Better World Books rendelés csalt mosolyt az arcomra. Erről az oldalról használt könyveket lehet rendelni Amerikából, és el sem hiszitek, hogy mennyire ledöbbentem és boldog voltam, amikor megláttam, hogy a csomagban lapuló Ginger Scott: The Hard Count kötet dedikálva van!! Hatalmas kedvencem ez a könyv, úgyhogy picit olyan érzés volt, mintha nyertem volna a lottón. Kedves Megan, bárki is vagy, sajnálom, hogy elvesztettél egy kincset, de köszönöm, hogy általad találhattam egyet. 🙂
  • Néhány hónappal később az a szerencse ért, hogy Mia Sheridan játékán nyertem egy magyar nyelvű, dedikált példányt az Archer’s Voice című regényéből, ami szintén az egyik kedvenc könyvem. 
  • Végül pedig könyvespolcom legújabb gyönyörűséges darabja egy dedikált Colleen Hoover: Regretting You példány lett, amit az írónő által meghirdetett #CoHoBookStack challenge során nyertem. Ez különösen hatalmas büszkeség számomra, mert csaknem kétezer pályázó közül választották ki a fotómat. Úgy tűnik, az írónő értékelte a humoromat. 🙂 Bár sajnálatos módon végül nagyon szomorú okok miatt mégsem sikerült találkoznunk Budapesten, nagyon-nagyon várom, hogy tavasszal hátha tényleg el tud majd jönni hozzánk. Bár még semmi sem biztos, és dátum sincs még, egyértelműen ez 2020 legvártabb eseménye számomra. 🙂

A képen a következők lehetnek: szöveg

5. I am truly grateful that I was able to add so many beautiful books to my shelf this year, but there are some very special pieces among them that I’m the most proud of.

  • For my birthday, my husband and Amy Harmon together surprised me with a wonderful package which included a signed hardcover copy of one my favorite books, What the Wind Knows. ♥
  • Later, an incredibly lucky Better World Books order put a smile on my face. It’s a website where we can order used books from America, and I can’t tell you how shocked and happy I was when I saw that the copy of The Hard Count by Ginger Scott was signed!! This book is a huge favorite of mine! It was like winning the lottery. Dear Megan, whoever you are, I’m sorry you lost a treasure, but thanks to you I found one. 🙂
  • A few months later, I was really-really lucky and I won a signed, Hungarian copy of one of my all-time favorite books, Archer’s Voice by Mia Sheridan from the Author herself. 
  • And finally, the latest beautiful resident of my bookshelf became a signed copy of Regretting You by Colleen Hoover, which I won during the author’s #CoHoBookStack challenge. This is a huge honor for me, as my photo was chosen from almost two thousand of other amazing photos. It seems that she appreciated my sense of humor. 🙂 Although unfortunately we couldn’t meet in Budapest at the end for very sad reasons, I am really looking forward to seeing her in the Spring. Although nothing is certain yet and there is no date, her signing in Budapest is definitely the most anticipated event for me in 2020. 🙂

A rengeteg nagyszerű dolog mellett, idén is értetek vagyok a leghálásabb. Nagyon szépen köszönöm, hogy nap mint nap velem vagytok és hogy minden nap éreztetitek velem, hogy számít amit csinálok. Remélem, hogy 2020-ban is velem tartotok! Mindenkinek Nagyon Boldog Új Évet kívánok! ♥♥♥

Besides the lot of great things I’m always the most glad about you. Thank you so much for following me and make me feel every day that what I do truly matters. Thank you very much, and I hope that you will be with me in 2020, too! I wish everyone a very Happy New Year! ♥♥♥

2 thoughts on “2019 Könyvekben – 2019 in Books

  1. Fantasztikus könyveket olvastál és reményeim szerint ebből egy párat mi halandók 🙂 is olvashatunk majd. Amy Harmon, Colleen Hoover, Brittainy C. Cherry. Jewel E. Ann “különleges szerelmi háromszöge” nagyon érdekelne, a Zajlik az élet nagyon tetszett tőle. Azt sajnálom, hogy Emma Scott könyveit nem adja ki senki, annyi jót olvastál már tőle, nagyon kíváncsi lennék rá 🙂 Egyetlen közös élményünk volt, Márika 🙂 Én itt leszek 2020-ban is. B.U.É.K !

    1. Nagyon örülök, hogy találtál néhány gyöngyszemet a listában, és bízom benne, hogy egyszer ezeket is láthatjuk majd a magyar polcokon. Tudod, soha nem adom fel a kopogtatást a Kiadók ajtaján. 😉 Nagyon szépen köszönöm, hogy már a kezdetektől az olvasóm vagy, nagyon hálás vagyok érte! Neked is boldog új évet kívánok! <3

Leave a Reply to vili69Cancel reply