Böszörményi Gyula – Leányrablás Budapesten (Ambrózy báró esetei I.)

Fülszöveg

Budapest, 1896.
A város a millenniumi ünnepségek lázában ég. A békebeli Monarchia minden zugából tízezerszám tódulnak az emberek, hogy megcsodálják az ezeréves Magyarország egybehordott kincseit. Köztük van a Marosvásárhelyről érkezett, 16 éves Hangay Emma kisasszony is, akinek a rendezvények második napján nyoma vész.

Négy évvel később titokzatos távirat érkezik az azóta is gyászoló, idős édesapa, Hangay Árpád címére: a különös üzenetet Emma, a rég halottnak hitt lány küldte! Az ekkor 17 éves Mili kisasszony, Emma húga azonnal a fővárosba utazik, hogy nővére keresésére induljon.

A talpraesett, éles eszű lány nem sejti, hogy midőn felszáll a vonatra, rémálmokhoz hasonló kalandok sora veszi kezdetét, melyek kibogozásában egyetlen támasza a jó hírű, ám igen zord természetű mesterdetektív, Ambrózy Richárd báró lesz.

Véleményem a könyvről

Mindig is azt mondtam, hogyha lenne egy időgépem, biztosan a századfordulós Budapestre utaznék vissza vele. Bár magát az akkori kultúrát és az öltözeteket is lenyűgözőnek találom, persze mégis főleg az építész beszél belőlem, hiszen semmihez sem fogható lehetett, ahogy az akkori embereknek lehetőségük volt végignézni, ahogy Budapest mai patinás, gyönyörű épületei napról napra elnyerték végleges formájukat, az ezeréves világkiállítás pompás rendezvényeiről és épületeiről nem is beszélve. *Sóhaj* Éppen ezért régóta a várólistámon volt Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei sorozata, és alig vártam, hogy a könyv által magam is ebben a különleges korszakban találjam magam.

1896 nyarán a millenniumi forgatag közepén nyoma vész az erdélyi származású 16 éves Hangay Emmának. Négy évvel később édesapja és húga már szinte feladja a reményt, amikor a birtokukba kerül egy két évvel ezelőtt szándékosan visszatartott sürgöny, amelyben a lány életjelet ad magáról. Emma húga, a 17 éves Emília, úgy dönt, hogy Pestre utazik, hogy felkutassa elveszett nővérét, azonban a feladat cseppet sem bizonyul veszélytelennek. A pesti tartózkodása során a sors keresztezi útját a kissé mogorva és távolságtartó Ambrózy Richárd báróval, akinek éppenséggel a bűntények megoldása a nagy szenvedélye. Azonban a zseniális báró jobb szereti egyedül beleásni magát a bűnügyek világába, és cseppet sem vágyik segítségre az egyre szövevényesebbnek bizonyuló ügyben, főleg nem egy nőére. Azonban a tűzről pattant erdélyi lány megmutatja, hogy nem olyan gyenge virágszál ő, mint amilyennek a báró látja őt.

Izgalmas és jól felépített volt ez a történet, tele rejtélyekkel és felfedésre váró titkokkal. Szeretem a szerző stílusát (nem véletlenül sorakoznak a polcomon a Gergő és Zsófi sorozat kötetei :)), és ez alkalommal is nagyon olvasmányosra sikerült a történetvezetés. Nagyon tetszett a korszak, amelybe az író a történetet helyezte, és biztos vagyok benne, hogy sok kutatómunkával járhatott a könyv megírása. A szereplőket megkedveltem. Tetszik, hogy Mili ilyen talpraesett karakter, és bízom benne, hogy lehengerlő személyisége az idő folyamán még Ambrózy Richárd kemény szívét is képes lesz majd meglágyítani. 🙂 Összességében tényleg nagyon tetszett a regény, és már alig várom, hogy a sorozat többi részét is a kezembe vehessem. 🙂

Kedvenc idézeteim

“Fogja már fel azzal a jól fésült fejével, báró úr, hogy Hangay Mili nyomra lelt, és mint buldog a lábtörlőt, addig nem ereszti, míg ki nem ráz belőle mindent, ami kell.”

“– Nem tudhatta, hogy nálam makacsabb lányt még sosem hordott hátán ez a ráncos földgolyó.”

“– Látom, a kisasszony Jókait olvas. Mondja, nem túl nehéz ez magácskának?
(…)
– Nehéz volna? – bámultam rá elkerekedő szemmel, majd fél kézzel néhányszor megemeltem az ölemben heverő kötetet. – Nem, uram, én egész könnyen elbírok vele.
A fiatalember bambán bámult vissza rám. Először láthatóan fel sem fogta a tényt, hogy épp ki lett gúnyolva. Ám mikor az ablaknál ülő idős hölgy (összesen csak mi hárman voltunk a kupéban) halkan felnevetett, végre leesett neki a papírkoronás.
– Oh, nem a súlyára gondoltam – mondta a fiatalember, s arcát haragos pír öntötte el.”

“– Uram, ön engem ostoba csitrinek néz, ami természetesen szíve joga – mondtam. – Csakhogy engem jelenleg fikarcnyit sem érdekelnek a maga úri kaszinóban felszedett, ostoba előítéletei!”

“– Annyi bizonyos csupán, hogy Mili kisasszonynak igen erős vonzereje van… Már úgy értem, csalétekként!
– Hát persze, csakis úgy! – helyeseltem buzgón.”

“– A kisasszonyt nem kell félteni – mosolygott rám jéghidegen a báró. – Úgy tűnik, ő akkor is mindig a legrémesebb helyeken bukkanna fel, ha ezer gőzmozdony próbálná a másik irányba vonszolni.”

“– Magának is szép napot, báró úr! – mondtam ridegen. – Ha szabad megjegyeznem, ma reggel igen pocsékul méltóztatik festeni!”

(…)

– Talán akad még valami, amit az imént nem tudott elmondani a pocsék külsőmről?
– Azon már túl vagyunk, báró úr – mondtam visszafojtott haraggal (s közben rádöbbentem: majdnem az csúszott ki a számon, hogy “bárókám”).

(A képről: bajusszal vagy bajusz nélkül? Ez volt a nagy kérdés. 🙃 ~~ A könyvben a báró bajszos, ezért készítettem egy olyan verziót is, de az én képzeletbeli bárómnak akkor sincs bajusza. 😄🎩 )