Böszörményi Gyula – Szer’usz világ (Ambrózy báró esetei 5.)

Az előző kötetekről írt értékeléseim itt és itt olvashatóak.

Fülszöveg

1901. márciusa. Ambrózy Richárd bárót meglőtték. A Rókus kórház magánkórtermében élet és halál közt lebegő hírneves budapesti magánzó detektív mellett fiatal hitvese, Hangay Mili őrködik egészen addig, míg egy nap rá nem ront a rendőrség, hogy gyilkosság vádjával letartóztassa.
Ambrózy báró tehát „dögrováson”, a neje vizsgálati fogságban van, így látszólag senki sincs, aki a fiatal házaspárra zúduló, rémálomhoz hasonlatos cselszövés háttere után kutakodjék. Senki, csupán a kis Mück Mári, a cserfes tabáni zsebtolvajlányból lett „társaskodónő” és cseppet sem „komor” komorna, aki a maga szélütött módján kezd a nyomozásba, melynek során magával a véres kezű Pesztonkával, a századforduló Budapestjének legrettegettebb bűnözőjével találja szemben magát.
A rendkívül népszerű Ambrózy báró esetei című sorozat legújabb kötete bő humorral, meghökkentő fordulatokkal, számos valóban élt szereplővel és valós eseménnyel ízesített, kalandos időutazást kínál olvasóinak a korabeli…

Véleményem a könyvről

Sejtettem, hogy Márika könyve jó lesz, de hogy annyira jó, hogy az összes eddigi Ambrózy kötetet lesöpri a dobogó legfelső fokáról, azt magam sem gondoltam volna. A kötet minden sorát nagyon élveztem, és rengeteget kacagtam Márika Tabánon kupálódott gondolatain. 🙂

Egy vasláda titkos rekesszel, egy tőrbe csalt báróné, egy rejtélyes rosszakaró és egy rettenthetetlen komorna egyértelmű receptnek bizonyult egy letehetetlen olvasmányhoz. Márika egyszerűen fergeteges volt, és nem csak azért, mert minden szituációra jutott egy bölcsesség vagy egy vicces anekdota a tarsolyában, de azért is, mert most igazán megismerhettük, hogy milyen bátor és hűséges lány, és milyen kemény fából faragták. Mit ne mondjak, tényleg megérdemelne egy snájdig huszárkapitányt, egy tüzérőrmestert vagy más odaadó udvarlót. 😉

Örültem, hogy Mili szemszög is került a kötetbe, sőt az ő nyomozati ügyét is legalább olyan érdekesnek találtam, mint a fő szálat, viszont romantikus lelkem továbbra is fájlalja a Mili-báró románc hiányát, és Emma „boldogan éltek…” befejezése is várat még magára. De talán jó is ez így, hiszen ez lehetőséget ad arra, hogy még sok-sok lebilincselő kötet kerüljön a sorozatba, ahol reményeim szerint eme hiányosságokat az író úr hamar orvosolja majd. 🙂

Továbbra is lenyűgöz az az hihetetlen kutatómunka, amit a szerző a korabeli Budapest és a cselekménybe beleszőtt valós személyek kapcsán végzett. Személy szerint én imádtam olvasgatni az összes érdekességet, amiket a lábjegyzet rejtett.

Úgy gondolom, hogy ez a kötet minden Ambrózy rajongó számára kihagyhatatlan olvasmány, és garantáltan számos feledhetetlen, izgalmas és vidám pillanat vár valamennyi olvasóra, aki a kezébe veszi a kötetet. Nagyon ajánlom!

Kedvenc idézeteim a könyvből

“Meglássa, ténsasszony, nem lesz itt semmi birbli – paskoltam meg szakácsnőnk kékeres kezét. – A mi bárónk hamarost kinyitja ránk azt a röngenyes szemit, átölel minket szorosan, és aztán szer’usz világ, úgy ránk ront az általános boldogság, mint huszárezred a báli szezon leányaira.”

“– Akkora csend van itt, mint egy tífusztemetőben – jegyeztem meg nyughatatlanul fészkelődve székemen.
– Ne csodálja, Mück kisasszony – mosolygott rám Tarján úr. – A férfi sznobizmus eme fényes palotájának tán még a téglái is beledermedtek a felháborodásba, amiért e pillanatban egyszerre két hölgyet, és ráadásként egy semmirekellő firkászt is maguk közt kell tudniuk.
– Az fájintos – húztam ki magam büszkén. – Szeretem, ha dermedeznek tőlem a pasingerek.”

“Szegény szakácsnőnk kicsit tudatlan teremtés, így nem éri fel ésszel, hogy mi hárman – a Milike, a báró úr meg én – éppeg úgy vagyunk egymással, mint Frantisek szabó volt az ollójával, tűjével, gyűszűjével. Bármelyik is veszett volna el, a varróműhelynek azon nyomban szer’usz világ, így hát a Frantisek, aki ezzel nagyon is tisztában volt, jobban vigyázott a szerszámaira, mint a felesége erényére, aminek persze csúnya válópör lett a vége, ám a szabóműhely továbbra is zavartalanul működött.”

“– Azannyaszemit! – szaladt ki a számon. – Fene se gondolná, hogy mainapság a huszárkapitányok kardfenőkő, bajuszvikszoló és pisztolygolyó helyett ilyesmiket hordoznak a táskájukban! Női ingecskék és topánka… Látszik, hogy rég nem volt mifelénk kiadós háború.”

“– Vegye tudomásul maga hólyag – mondtam szigorúan –, hogy én itten komornai minőségemben tartózkodom, így tehát bárminemű inzultus ér, az a gazdámat sérti, amit felépülése után személyesen Ambózy báró fog magán tettlegesen megtorolni karddal, pisztollyal avagy redőnyhúzóval, attól függően, éppeg mi akad a kezébe!”

“(…)Tessen hát a báró úrnak megmondani, hogy merre szimatoljak, kit rúgjak bokán, vagy pofozzak laposra, és én máris intézkedem, csak legyen megint minden újra szép és szerelmetes, mint annak előtte volt.”