Miután néhány napja befejeztem ezt a könyvet, egy darabig csak a plafont bámultam, közben folytak a könnyeim, és még csak arra sem vettem a fáradságot, hogy letöröljem őket, mert minek is? Hiszen egész este folytak. És közben csak azon gondolkoztam, hogy mit érzek ezzel a könyvvel kapcsolatban. Csak egyetlen szó visszhangzott a fejemben újra és újra: tökéletes. Ez a könyv tökéletes volt az első oldalától az utolsóig. Egyszerre tépte ki, és melengette meg a szívemet. Keservesen zokogtam, mert fájt, nagyon fájt, de közben mosolyt varázsolt az arcomra. Minden egyes csóknál az ezer közül, úgy éreztem, hogy az én szívem is ugrik egyet és táncot jár. Csodálatos volt.
…
After I finished this book a couple of nights ago, I just laid there and stared the ceiling for a long time, while silent tears run down my face and I didn’t even made an effort to wipe them away, because what’s the point? They already flood at the entire evening. And meanwhile I was thinking about my feelings about this book, only one word echoed again and again in my head: perfect. This book was perfect from the first page till the last. It ripped my heart out and warmed it at the same time. I sobbed bitterly because it hurt me, hurt me so much, but it brought smile on my face, too. With every single kiss of the thousand, I felt that my own heart skipped a beat, too. It was incredible. Continue reading Tillie Cole – A Thousand Boy Kisses