Veronika&#039;s Reader Feeder

„Hirtelen a köztünk lévő, összematricázott gitár felé nyúltam, és felemeltem.
– Mit csinálsz? – kérdezte. Na, csak felkelti valami az érdeklődését.
– Játszom valamit – vonogattam a vállam.
– Nem is tudsz gitározni – suhant át az arcán egy halvány mosoly. Félsiker, éljen!
– Bocs, de karácsony óta tanulok gitározni. – néztem a szemébe, és ezzel elértem, hogy igazán meglepődjön. Hátradőlt és az alkarjára támaszkodva biccentett, afféle „lássuk” stílusban.
Oké, minden tudásom összeszedtem, gondolatban felelevenítettem a Gitáriskola könyvemben lévő tabokat, lehunytam a szemem, és lefogtam az akkordot. Lassan pengettem, erősen koncentráltam, még le is vert a víz, annyira görcsöltem, és igaz, hogy négyszer kezdtem neki újra, mert elrontottam, de sikerült!
– Ez mi volt? – kérdezte Cortez elkerekedett szemmel.
– Megfogtam egy szúnyogot – feleltem büszkén.
És akkor kész, megtört a jég, Cortez elröhögte magát. Őszintén, örültem volna, ha csak egy„haha” szakad ki belőle, mert a percekig tartó nevetése inkább kezdett megalázó lenni, de nem bántam. Lángvörös fejjel vártam, hogy abbahagyja. Mikor végre azt hittem, hogy ennyi, kinevette magát, újra rákezdett, hátradőlt a fűbe, és a fejét fogva, hitetlenül röhögött. Rajtam. Éljen.
– Most miért? – kérdeztem zavartan.
– Öt hónap alatt ezt tanultad? – ült fel, és még mindig mosolyogva rázta a fejét.
– Igen! De teljesen egyedül! – közöltem, merthogy én büszke vagyok a teljesítményemre.
– Őstehetség vagy – bólogatott. Nem volt bántó, inkább aranyos. :)”

365-367. oldal, Május 4., kedd

„A hal aranyos, egymagában úszkál az akváriumban, és igyekszik nem megzavarodni attól, hogy Virág állandóan kopogtat az üvegen. A neve, merthogy Virág halának kell név (nem is akármilyen), végül Peace lett. Ha így folytatja szegény hal terrorizálását, akkor hamarosan Rest in Peace lesz a neve, de mindegy.”

387.oldal, Május 10., hétfő

“– De megcsókolt, nem? – kérdezte furán, mire kínosan elnevettem magam.
– Miért, Cortez nem? – kérdeztem vissza, mire Ricsi elkapta a fejét, és a földet kezdte bámulni. Naná, hogy tudott róla. – Erről ennyit! Egyébként – ráztam meg a fejem dühösen – rá van írva a homlokomra, hogy csak úgy meg lehet csókolni? Mert amúgy nem – közöltem sértetten, és rájöttem, nincs mese, feslett nő lettem.”

416. oldal, Június 4., péntek

„– Annyira féltem ettől a naptól – ismertem be.
– Túl vagy rajta – mosolyodott el, én pedig leültem a székre, és megdörzsöltem az arcom.
– A legjobb barátom volt – suttogtam.
– Tudom – nézett rám anyu megértően – De, Reni – tette hozzá, én meg reméltem hogy valami „életre szóló jó tanáccsal” lep meg –, a kivasalt ruhákon ülsz.”

434. oldal, Június 10., csütörtök

„Ha összevetek minden létező celebet, akit valaha helyesnek tartottam, akkor együtt sem közelítik meg azt, ahogy Cortez kinéz. Gitárral a kezében, akár egy Rolling Stones-címlap sem lenne lehetetlen, de talán a hangszer nélkül sem… Ha szerettem a régi Cortezt, akkor az új Cortezre ki kéne találni egy új fogalmat. Első látásra. Már megint. Bumm.

– Mégis, mit képzel ez? Hogy brit rocksztár? – dünnyögött Kinga, miközben magával húzott a társaság felé.”

46-47. oldal, Szeptember 6., hétfő

„– Te beszélsz nekem erkölcsről? – kérdeztem hitetlenül. Cortez láthatóan megdöbbent, a reakcióm hevesebb volt, mint várta.(…)– Pontosan mi bajod van? – kérdeztem, és az idegességtől majdnem elsírtam magam. Még soha, de soha nem voltam ennyire mérges. Bármit gondolhat rólam, de nem kérdőjelezhet meg erkölcsileg. Pont ő! Akitől életem első, kósza csókját úgy kaptam, hogy közben barátnője volt…”

„– Nem akartál zavarni? Ez valami vicc? Miért nem mondod, hogy nem érdekelt? Hogy annyira el voltál foglalva… – röhögött kínosan, és hirtelen leesett: Cortez még mindig azért van berágva, mert azt mondtam, a nyáron nem akartam zavarni. Már majdnem összeszorult a torkom, amikor egy vészharang, akit Kingának hívnak, beleszólt.

– Na, mert te annyira törted magad! – kiáltotta Corteznek. – Mi van, elment az időérzéked a sok szambázástól?”

Szeptember 16., csütörtök

„– Ez egy Jet-szám… – kezdte, mire mindenki érdeklődve nézett rá. A tanár biccentett, Cortez pedig folytatta. – A címe Are You Gonna Be My Girl? – mondta. A teremben zúgolódás és susogáskezdődött, én meg kinyitottam a szótáram, és lapozgatni kezdtem, miközben ránk csöngettek.”

278-279. oldal, Október 20., szerda

„– Megoldható, hogy abbahagyod? Megbeszéltünk valamit. Örülnék, ha ahhoz tartanád magad. Kínosan elmosolyodtam, és hitetlenül megráztam a fejem. Annyira megalázó volt, hogy majdnem elsírtam magam.

– Oké – bólintottam, lenyelve a könnyeim. – Most jött el az a pillanat, hogy – néztem mélyen a szemébe – te menj a francba. Ez már halloween óta megfogalmazódott bennem, most azonban nem bírtam tovább, kimondtam. És jólesett.”

374-375. oldal, December 9., csütörtök

“Te jó ég, ez az a nap, amit soha, de soha az életben nem fogok elfelejteni!”

December 20., hétfő

„– Ez hülyeség. Ki ír ma levelet? – szörnyülködött Dave.
– Én írtam – mosolyodtam el kínosan.
– Mit mondtál neki? – faggatott tovább Kinga. Ricsi, Virág, Macu, Dave, Zsolti és Kinga
kíváncsian bámultak rám, én pedig szomorúan megvontam a vállam.
– Hogy szeretem – suttogtam.
– A fenébe – sziszegte Kinga, és a többiek is feszengve néztek rám.
A tornateremből kiszűrődő zajból ítélve elkezdődött a karácsonyi buli. A Keane Somewhere Only We Know dala indította az estét. Remegő kézzel letöröltem a könnyeimet. Totálisan megsemmisültem.
– Menjünk be, hideg van – nézett rám Zsolti szomorúan, mire némán bólintottam. Mindenki elindult, én pedig a könnyeimtől homályosan néztem a karácsonyi fényeket, és lassú léptekkel utánuk indultam. Az udvarra vezető ajtó hirtelen kivágódott mögöttünk, mire mind megfordultunk. Cortez kirontott az ajtón, ami erősen visszacsapódott. Lélegzet-visszafojtva néztem rá. Az ajtóban állt, homlokába hulló sötét tincsei alól fürkészve nézett, és csak ennyit kérdezett:
– Melyik szeptember 8.?
Tudtam, miért kérdezi. A levelemben ezt a dátumot említettem arra vonatkozóan, hogy totál beleestem.
– Kilencedikben – mondtam halkan.
Cortez hitetlenül elmosolyodott, megindult felém, és abban a pillanatban gondolkodás nélkül én is odaléptem hozzá. Körülbelül fél lépésre tőle megálltam, ő pedig megragadta a karom, és határozott mozdulattal magához húzott. Nem tudom, hogy ő csókolt-e meg engem vagy én őt, esetleg egyszerre történt. Nem ez a lényeg. A gyomromban lévő valamennyi pillangó felébredt és vadul csapkodni kezdett, miközben a mellkasom úgy hullámzott, hogy alig álltam a lábamon. Forgott velem az egész világ, végig azt kívántam, hogy soha ne érjen véget. Mintha csak megérezte volna a gondolatom, Cortez továbbra sem engedett el, hanem többször, egymás után megcsókolt, én pedig alig kaptam levegőt, és a boldogságtól majd szétrobbantam. Végül a homlokát az enyémnek támasztotta, és két keze közé fogta az arcomat.
– Mennem kell – suttogta.
– Tudom – fúrtam bele a tekintetem az övébe.
– Megvársz? – kérdezte halkan.
– Két és fél éve mást sem csinálok – feleltem, mire lehunyta a szemét, és újra megcsókolt. Ez nem olyan volt, mint a szilveszteri. Sokkal több érzelem volt benne, sokkal bátrabb és sokkal igazibb volt.”

409.oldal, December 20., hétfő

„- Oké. Amúgy hiányzol – feleltem gondolkodás nélkül, és ahogy ez a szó elhagyta a számat, lesütöttem a szemem. Ha az előbb vörös voltam, akkor ki kéne találni egy új jelzőt arra, ahogyan akkor égett a fejem. A telefonban néma csend volt. Hatásszünet a köbön. Meg akartam kérdezni, hogy itt van-e még vagy már letette, vagy hogy sokkot kapott-e, esetleg annyira megijesztettem, hogy már a reptér felé tart, és éppen kiszedi a sim kányáját a telefonjából, amit aztán majd kidob az útra…”

30.oldal, Január 17., hétfő

„– Renáta, ki vagy te? Teréz anya? – állt meg mellettünk Kinga. – Ezt meg honnan szedted? – mutatott Katára, aki mellesleg nem hülye, tehát mindent ért.
– Tessék? – döbbentem le.
– Már megint milyen embert szedtél magad mellé?
– Kinga, ő itt Kata.
– Kit érdekel? – tárta szét a karját értetlenül. – Rosszul állok.
– A verseny?
– Igen. Tudom, hogy sokan azt mondták, rám szavaznak, de nem. Ergo, hazudtak nekem.
– Húú. – Nem lennék azok helyében, akikről kiderül. Kinga nem viccel.
– Te szavaztál már? – fordult hirtelen Katához.
– Nem.
– Akkor mire vársz? Tapsra? Holt lelkek eljövetelére? Brandon Lee felltámadására? – üvöltötte. – Húzzál szavazni!
Kata riadtan rám nézett, mintegy megerősítést várva, mire bólintottam.
– Oké, talán ez így egy kicsit ijesztő, de Kinga amúgy kedves, szeretnivaló lány. Megéri rá szavazni. És ha nyer, emeljük a gyógyszeradagját is – magyaráztam.
– Szerinted vicces vagy? – ordította le a fejem Kinga. Hát, lehet, hogy kicsit az voltam, mert Kata, mondjuk, nevetett, és Virág is mosolyogva nézett fel rám, de nem örülhettem eme kis sikeremnek, mert Kinga éppen meg tudott volna fojtani egy kanál vízben.
– Hát, jó, szavazok – vonta meg a vállát Kata.”

57-58. oldal, Január 20., csütörtök

„– Oké – szólalt meg Cortez, amikor biztonságosan megfogta az ablakkeretet, és kihúzta magát. – Figyelnétek kicsit? Kösz – kezdte, és tekintetével körbepásztázta az udvart, majd megállapodott rajtam. Jaj, ne! Azt hiszem, legalább kétszáz volt a pulzusom, és alig mertem levegőt venni, annyira féltem, hogy baja esik. – Ott a padon… – mutatott felém.
– Hagyd abba! Könyörgöm, hagyd abba! – motyogtam alig hallhatóan. Az egész udvar felém fordult, én pedig még soha, de soha nem égtem ennyire.
– …a barátnőm! – kiáltotta. – Reni, köszönnél a többieknek? – szólt oda nekem. A fejemet fogva felnéztem, és bénán intettem egyet, úgy általánosságban.
Azonnal zúgolódás kezdődött, mindenki susogni meg duruzsolni kezdett, közben folyamatosan hol engem, hol az ablakban álló (!!!) Cortezt figyelték.
– Ha valaki még nem tudná esetleg… – magyarázta. A legtöbben bólintottak, de néhányan rávágták, hogy „oké”. – Ja – kapott Cortez a fejéhez, mintha csak megfeledkezett volna valamiről. A hirtelen mozdulatát egy rakás felszisszenés és ösztönös reflexmozdulat kísérte, mert úgy tűnt, most zuhan ki. – És szeretem – tette hozzá mellékesen, én pedig elmosolyodtam(…)

A következő pillanatban Máday rontott ki az ajtón, és felnézett az épületre.
– Antai-Kelemen Ádám! Tíz másodperced van, hogy megjelenj az irodámban! Azonnal szállj le onnan! – üvöltötte kivörösödött fejjel.
– Ha nem gond, gyalog mennék – felelte Cortez.”

92-93. oldal, Január 26., szerda

„– Oké, és neked mi volt a zenéd? – kérdeztem, törökülésben ülve a babzsák fotelemen.
– Sírós zeném? – kérdezett vissza elég fura arccal.
– Gondolom, az nem volt – vágtam rá azonnal. Ez a sírós zene abszolút lányos dolog. Legalábbis általánosságban. Bár Petinek is van sírós száma. Na, mindegy, ez más téma.
– Hát. Remélem, nem omlik össze benned egy világ, ha azt mondom, nem sírtam.
– Nem, semmiképp – bólogattam nevetve.
– De voltak zenéim.
– Tényleg?
– Aha. Volt egy gigányi „megölöm Neményit” számom – közölte, én pedig csak mosolyogtam.
– Akkor azt hallgattad szünetekben?
– Többnyire.
– Sajnálom – néztem rá őszintén, mire megragadta a karom, és magához húzva átkarolt.
– Én is. Miattam ezt kellett hallgatnod – csóválta a fejét a laptopomra nézve.”

242.oldal, Március 6., vasárnap

“– Hát te? – kérdeztem, enyhén célozva arra, hogy zavar.
– Szingli lettem, úgyhogy most mindenre szakítok időt, amire az „idióta” miatt nem jutott.
– Gondolom, a lista élén az én bosszantásom áll – morogtam, Cortez pedig mosolyogva nézett maga elé.
– Azt hiszed, humoros vagy? – tette csípőre a kezét Kinga.
– Hát, nem tudom. Szerinted? – kérdeztem Cortezt.
– Időnként – bólintott, én pedig megelégedtem ezzel a válasszal.”

260-261. oldal, Március 9., szerda

~~

„– Nagy Zsolt! – szólt Máday utolsóként örök kedvencére.
– Tessék mondani Máday néni! – pislogott nagyokat Zsolti.
– Normálisan nézel ki, és nem érkezett rád panasz. Nem szeretem, amikor így sunnyogsz. Mire készülsz? – kérdezte összehúzott szemmel.
– Máday néni, ne tessék már gyanúsítgatni. Én igyekszem belopni magát az Ön szívébe, annyira bánt, hogy így tetszik viselkedni velem.
– Én ezt nem veszem be. Figyellek! Az ott a pólódon, nem…
– Csókolom mennünk kell órára – intett Zsolti, és gyorsan felsietett a lépcsőn. Igen, a pólóján valóban Gondos tanárnő volt, „Hagyd a wookie-t nyerni!” felirattal, ami a Star Wars Chewbaccájára utalt. Hát, ezért én is berágnék. :)”

139.oldal, Szeptember 23., péntek

~~

„– Amit a legjobban szeretek Emóban, az az, hogy egyáltalán nem erőltetett. Bírom, ha festékes a ruhája, az arca, a keze, a bakancsa. Bírom, hogy elmegyünk kajálni, és bármit megeszik, sőt, szerintem azt se tudja, mi az a szénhidrát. Bírom, hogy mindig hangosan röhög, és nem érdekli, hogy mások mit gondolnak róla. Bírom, hogy fura ruhákat hord, hogy idétlenségeket néz, hogy magasról tesz a divatra, hogy minden rohadt „cuki” kép láttán visongani kezd, és állandóan meg kell ígérnem, hogy megszerzek neki valami kisállatot. Bírom, hogy nem nyafog a robogón, hogy bármilyen filmet megnéz, hogy tudok vele playstationözni, hogy lehet vele röhögni és hogy akármikor csinálhatom ezt, mert nem jajgat érte – mondta, aztán hirtelen odanyúlt Virághoz, és két kézzel összekócolta a haját. Virág tényleg nem kezdett el vinnyogni, csak hangosan nevetve hagyta, hogy Ricsi a fél karjával megragadva magához ölelje, majd folytatta. – Kit érdekel, ha ma elfelejtett fésülködni? Ez legyen a legnagyobb hibája – vonta meg a vállát. – Teszek rá. Nézd meg őket – biccentett Edináék irányába, akik hárman igyekeztek a suli felé, konkrétan a teljes őszi divatkatalógusba öltözve. – Belőlük van egymillió. Emóból meg egy.”

225-226. oldal, Október 11., kedd

~~

„– Na, és Cortez, nem félsz őt a bölcsészkarra engedni? -kérdezte Zsolti, miközben lehuppant mellénk. Illetve inkább közénk, úgy, hogy félig rám ült. Kábé nyolcvan kiló izom nehezedett a bal combomra. Vááá. Ez fájt.
– Kéne? – kérdezett vissza Cortez furán.
– Képzelj el egy előadót – mutatott maga elé Zsolti a két karjával, mi pedig vizuálisan magunk elé képzeltük. – Ott ül Reni a könyveivel középen, és úgy száznegyven Neményi veszi körbe. Muhahaha – röhögött Zsolti jóízűen a saját poénján. Kínosan mosolyogva ingattam a fejem, közben meg Cortez reakcióját lestem, aki szórakozottnak tűnt.
– Engem csak az érdekel, hogy az igazi elég messze legyen.”

260-261. oldal, Október 14., péntek

~~

„– Nem zavar, hogy szakad az eső? – kiáltotta Bálint, aki a kilencedikesekkel ácsorgott az árkádok alatt.
– Az esőt nem zavarja, hogy itt ülök? Én voltam itt előbb – felelte Ricsi.:)”

25.oldal, Október 27., csütörtök