Leiner Laura – Ég ​veled (Iskolák versenye 1.)

⌛Bár a molyon már fent van egy ideje az értékelésem, de sajnos a blogposzt időhiány miatt elmaradt, amit most igyekeztem pótolni. De hát jobb későn, mint soha. Nem igaz? 😉

 

Fülszöveg

Újvári Hanna a tinik megszokott életét élte egészen egy évvel ezelőttig, egy családi tragédia azonban mindent megváltoztatott. Most apukájával kettesben tölti a hétköznapokat, és rég nem a korosztályának átlagos problémái foglalkoztatják. 
Miután átveszi a tizenegyedikes bizonyítványát, az évzáró után váratlan felkérést kap az igazgatótól: részt vehet egy iskolai versenyen, ahol kiváló matekosként főleg a logikai feladatok megoldásában számítanak rá. 
Hanna környezete ragaszkodik hozzá, hogy elmenjen a megmérettetésre, így a Szirtes Gimnázium négyfős csapata elindul az Iskolák Országos Versenyére.

Az Ég Veled az Iskolák versenye trilógia első része.

Véleményem a Könyvről

Azt hiszem, könnyedén kijelenthetem, hogy ez az eddigi legizgalmasabb, és talán legjobban kidolgozott Leiner Laura könyv, amit volt szerencsém olvasni. Imádtam az egészet az első oldalaktól az utolsóig. Nagyon tetszett az alapötlet, a részletek, a karakterek, és az is, hogy ez alkalommal az írónő mert egy kicsit komolyabb témákhoz is hozzányúlni, mindemellett mégis ott volt a szerző tipikus humora, ami tökéletes egyensúlyt teremtett a könyv hangulatában.

A történet főszereplője Hanna, akit kijelölnek, hogy három társával együtt képviselje gimnáziumát az Iskolák Országos Versenyén, amiről ugyan még soha senki nem hallott, de mégis elég nagydolognak tűnik, hogy nyolc év óta először beválogatták rá a Szirtes Gimnáziumot. A nyári szünet két hetében tehát Hanna valahol az ország egy ismeretlen pontján küzdhet meg azért, hogy a csapat bennmaradjon a versenyben, és elhozza az első helyezésért járó kupát, azonban a lánynak minden nap rá kell döbbennie, hogy a dolgok nem mindig azok, aminek látszanak, és a verseny napról napra egyre nagyobb kihívások elé állítja őt és a csapatát…

Nagyon tetszettek a karakterek, különösképpen Hanna, és talán miatta is lett ez a könyv az eddigi kedvencem az írónő eddigi kötetei között. Úgy érzem, hogy nagyon sok minden rejlik benne, és alig várom, hogy a többi részben még több mindent megtudhassak róla. A mellékszereplők is nagyon jól eltaláltak, és persze nem maradhatunk minden női szívet megolvasztó férfi karakter nélkül sem. Be kell vallanom, hogy bár sokkal-sokkal gyorsabban ütemben peregnek az események, mint például anno a Szent Johanna Gimiben, de Kornél képes volt a történet öt napja alatt is helyet találnia a szívemben, és nagyon drukkolok nekik! Viszont itt jön képbe az egyetlen negatívum a könyvvel kapcsolatban, hogy Kornél nagyon aranyos, de elég keveset tudtunk meg róla, például nem derült ki a teljes neve, vagy, hogy egyáltalán melyik városból jött, és ez egy kicsit zavaró volt számomra. Ugyanakkor figyelembe kell vennünk a tényt, hogy az egész könyv öt nap eseményét dolgozza fel, és bár ezeket a részleteket Hanna biztosan megkérdezte volna a fiútól, ennyi nap alatt nyilvánvalóan ő sem ismerhette volna meg Kornélt igazán mélyen, és valószínűleg nem is lehetett egyszerű feladat az írónő számára, hogy ilyen kevés nap alatt is el tudjon indítani egy szerelmi szálat a történetben, minden női olvasó nagy örömére. 🙂

Bár minden Leiner Laura könyvet más miatt szeretek, de összességében a gyönyörű borítótól és a címtől elkezdve, a „körömlerágósan” izgalmas események és az olykor könnyfakasztó vagy éppen „nem tudom abbahagyni a nevetést” részeken át, határozottan ez az eddigi kedvencem az írónő könyvei közül, és tűkön ülve várom a folytatást! 🙂

Kedvenc Idézeteim

“– Bármi is a közös feladat, megoldjátok! És tudjátok, miért? 
– Mert okosak vagyunk? – kérdezte Zsombi. 
– Mert legyőzünk bárkit? – nézett a kamerába Bernadett. 
– Mert soha nem hagyjuk ki a lábnapot? – tippelt Lóri. 
– Mert a Szirtes csapata vagytok! – válaszolta meg inkább a saját kérdését Kocsis igazgató. – És milyen a Szirtes Gimnázium? 
– Középszerű? – gondolkodott Lóri. 
– Nem – forgatta a szemét Kocsis. – A legjobb! – emelte magasba az öklét az igazgató teljes extázisban.”

“– Öhm – köhintett Zsombi. – Ő a kísérő tanárunk. 
– Ő a tanárotok? A szőke plasztiknő? – pislogott nagyokat Máté. 
– Ühüm. 
– És mit tanít? Anatómiát? Mert akkor átjelentkezek a sulitokba – röhögött fel. 
– Történelmet – szólt Zsombi. 
– Istenem, de átismételném vele az összes pun háborút – bámulta a tanárunkat Máté, és a beszólására Lóránt hangosan röhögött, és nevetés közben meg is ismételte: 
– Pun háború! Ez mekkora!”

“– Semmiség – nyugtattam meg. – Csak megvágott néhány faág futás közben, és Kocsis kiposztolta a hatás kedvéért a visszatérésem utani drasztikus képet. 
– Frászt kaptam reggel, amikor megláttam! Már a nagyanyád is hívott, és számon kérte, hogy miért engedtelek el az Éhezők Viadalára! – ingatta a fejét mérgesen, mire akaratlanul is elmosolyodtam.”

“– Oké, akkor megmondom, hogy mi lesz, Újvári Hanna – gondolkodott. – Menj, öltözz át, én addig megvárlak, és kitalálom, hogy mit mondok akkor, amikor visszajössz – tervezte el.”

Itt beleolvashatsz a könyvbe.

 

Az Írónőről

Ifjúsági bestseller szerző. 1985. április 22-én született Budapesten. Első regényét 18 évesen írta, Remek! címmel, mely 2005-ben jelent meg. A Szent Johanna gimi ifjúsági regénysorozatának első kötete 2010-ben jelent meg.

Wikipédia: http://hu.wikipedia.org/wiki/Leiner_Laura

Leiner Laura Facebook oldala

Leiner Laura Instagram

Leiner Laura Twitter

Leiner Laura Tumblr

A Szent Johanna gimi Facebook oldala

A Bexi-sorozat Facebook oldala

Leiner Laura hivatalos Facebook csoportja

Leave a Reply