Papp Dóra – Tükörlelkek (Tükörlelkek 1.)

Fülszöveg

Kriszti és Orsi nem is lehetnének különbözőbbek.
A végzős Péterfi Krisztina mintadiák. Színötös mindenből, illemtudó, népszerű lány, a szülei szeme fénye. Legalábbis kívülről ez látszik. Olyan titkai és gondolatai vannak, amelyeket még önmagának sem mer bevallani, nemhogy a szüleinek vagy a környezetében bárkinek is. De, mint tudjuk, a titkok egyfolytában azért küzdenek, hogy előbb-utóbb felszínre kerülhessenek…
Fekete Orsolyát úgy becézik: Tragédia. Ő az a lány, aki a saját rettenetes, kibírhatatlan stílusába és az üvöltő metálzenébe menekül a problémái elől. A lány, akinek mindenki ismeri a titkát, de a teljes igazságot csak ő és a legjobb barátja, Eszter tudja. A lány, aki verekszik, cigizik, káromkodik, és úgy általában háborúban áll az egész világgal, és aki hosszú évek óta küszködik az egyszerű emberi kapcsolatokkal. De ez változhat, csak kell valaki, aki segít neki ebben…

Véleményem a könyvről

Imádtam! Ez a könyv hiteles volt és őszinte. Annyira tetszett, hogy nem azt a cukormázat kaptam, ami ebben a műfajban általános. Minden egyes szereplőt igazinak érzetem, valódi problémákkal, valódi reakciókkal, valódi érzelmekkel. A karakterek rendkívül sokrétűek és még mindig kibontásra várnak.

Kriszti a végzős, gyönyörű, egzotikus, népszerű lány a suliban, akire mindenki hasonlítani szeretne, vagy csak egyszerűen irigykedik rá. Kívülről minden tökéletesnek tűnik vele kapcsolatban, de közben teljesen bizonytalan, otthon meg kell felelnie a maximalista és túlféltő szülőknek, nem tudja, hogy hol szeretne továbbtanulni, csak egyet tud, hogy szenvedélye a tánc. Ez az egyetlen, ami egyensúlyban tudja tartani az életét, és ezért képes megvillantani a lázadás első pici szikráját, és esténkén titokban elszökni egy lepukkant, elhagyott épületbe, hogy ott a legjobb barátjával, Viktorral – aka Vikivel – táncoljon.

Orsi a tizenegyedikes, lázadó, dohányzó, káromkodó lány, akit elsőre nem értesz és nem is kedvelsz, de aztán szépen lassan ő is a szívedhez nő. Ő egy rendkívül komplex karakter, akinek múltbéli sebei minden napját megmérgezik, és egy olyan ingerült, fájdalommal teli személlyé teszi, aki szinte mindenkit eltaszít magától (Bár őszintén szólva az nagyon nem tetszett, ahogy otthon viselkedik. Remélem majd még kapunk további magyarázatot ezzel kapcsolatban, mert az eddigiek még nem annyira tudtak meggyőzni).

Ez a könyv a kettejük történetét meséli el, de a mellékszereplők is nagyon a szívemhez nőttek. Olivér és Kornél egyértelműen book boyfriend alapanyagok, nagyon szerettem mindkettejüket (Amúgy az írónő a BME-t is tökéletesen úgy írta le, amilyen. Az éjszakázásokat, a rajzolást, a ZH-kat, a teljesíthetetlen vizsgákat… 😛 Hirtelen nosztalgikus hangulatba is kerültem… :D). Viki önzetlen és odaadó, és mindent megtenne Krisztiért annak ellenére, hogy neki is megvannak a maga démonai. Esztert is nagyon megkedveltem, nagyon kíváncsi vagyok, mit hoz majd ki az írónő a történetéből. De talán aki a legtitokzatosabb és a legérdekesebb karakter, az Paul. Egy-egy pillanatra megcsillant, hogy van valami a szuper mosolygás és hippi-boldogság mögé rejtve, és nagyon-nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lehet az. Nagyon tetszettek a „különórák”, sok mindent megtudtam a pszichológiáról, és az alkalmak során végbement karakterfejlődést nagyon szépen felépítettnek éreztem.

Igazán tetszett, hogy bár a történet párhuzamosan két szálon fut, de hol a Krisztivel, hol pedig az Orsival történetek voltak előrébb a cselekményben, akár egy hét eltéréssel is. Ez a megoldás lehetőséget adott arra, hogy sok mindent, amit először nem értettem teljesen, a másik szemszög szépen kiegészítse.

A cím nagyon jó eltalált, és nagyon jók voltak a könyvben lévő zeneszámok is, de a legjobban az tetszett, hogy ez a könyv igazán feszegeti a határokat. Szó van benne olyan dolgokról, amit szeretünk a szőnyeg alá söpörni. Homo-szexualitásról, a családon beüli erőszakról (legyen az fizikai- vagy lelki bántalmazás), a kényszerbetegségekről, testi kapcsolatról… stb. (Ezek miatt én kb. 15 éves kor felett ajánlanám ezt a könyvet!).

Az írónő nagyon jó stílussal ír. Habár fiatalosan fogalmazott, néha megcsillant egy-egy olyan gyönyörű gondolat és mondat, amely igazán szép mélységet tudott adni az egész könyvnek. Annyira jó volt, hogy el tudtam hinni minden szavát, hogy néha nyers volt, hogy ha kellett szókimondó volt, és összességében igazán valódi volt.

Kedvenc idézeteim

“Van valami megnyugtató két test együttes mozgásában. Úgy érzed, van, aki kiegészít, van, aki érti minden lépésedet, és képes veled együtt gondolkodni anélkül, hogy meg kellene magyaráznod, mit miért csinálsz. És mindezt a tükörből látni valami egészen elképesztő látvány és érzés.”

“Mindent beleadtam. Volt is miből építkeznem. Szerdán táncoltam utoljára, de azóta mintha egy év telt volna el. A dühöm, a fájdalmam, a megfejthetetlen érzéseim a szavalással kapcsolatban, de még a felvételi jelentkezésről szóló osztályfőnöki óra is hozzátett ahhoz, hogy teljes erőből, valami földöntúli, ősi szenvedéllyel táncoljak. Az érzéseim, amelyek belülről marcangoltak, amelyek képzeletbeli faliórák kattogását hallatták velem nap mint nap- tik-tak, tik-tak- egyszerre csak megvadultan törtek a felszínre, a mozgásban megtestesülve kapkodtak levegő után: ez volt az én táncom.”

“A múlt…a múlt nagyon trükkös dolog. Hozzánk tartozik, bennünk él, és azzá tesz bennünket, akik vagyunk. Ám emellett azt is el kell fogadnunk, hogy a múlt csak egy része az életünknek. A jelen és a jövő együtt képes sokkal erősebb lenni, mint az, ami eddig meghatározott minket. Nem azt mondom, hogy el kell engednünk a múltat. Észben kell tartanunk, mit jelent számunkra. De emellett tisztelnünk kell önmagunkat annyira, hogy esélyt adunk a jelen és a jövő változásainak. Hogy azok határozzanak meg minket, hogy formáljanak minket, ahogy halad előre az idő. Az elfogadás és a változás félelmetes dolog. De aki szembe tud nézni a félelmeivel, biztos jövőt építhet magának. Az az ember boldog lesz.”

“Tudod, a félelem jó dolog. Ha nem lenne, minden túl egyszerű lenne, nem volna mit legyőzni.”

“Kegyetlen dolog ez a kíváncsiság; ő kérdez, és vágyakozik a válasz után. Én eljátszom a gondolattal, hogy kinyitom a számat, ezzel olyan utat választva, ami ki tudja, milyen hullámvasutat vagy lavinát indít el, és ki tudja, milyen alagútban végződik: zsákutca lesz? Vagy pislákol majd fény a végén? Csak játszom a gondolattal. A szám csukva marad. A lavina várat magára, az alagút meg nem is létezik. Így nem.”

“Két hétnek kellett eltelnie ahhoz, hogy rájöjjek, még nekem is van lelkem, mivel a lelkiismeret-furdaláshoz nyilván szükséged van egy kis lélektöredékre, hogy legyen minek „furdalódnia”.”