Szabó Tünde – Balla Adrienn sorozat

Hamarosan megjelenik a Szabó Tünde: Balla Adrienn sorozatának harmadik része A hacker címmel, így gondoltam írok egy kis összefoglalót az első két kötetről, kedvcsináló gyanánt. 🙂

Szabó Tünde: Balla Adrienn 1. – Az alibi 

Fülszöveg

A cseppet sem átlagos természetű szabo-tunde-balla-adrienn-1-az-alibiAdrienn, a Bébé tizenegyedikes diákja egy nap borítékot talál a küszöbön.
A benne lapuló pendrive Adrienn osztálytársa, Balázs eltűnésének nyomozati anyagát tartalmazza, vagyis annak egy részét.

A helyes, de szemétkedésre hajlamos Balázs pár hónappal korábban lelépett otthonról, mindenki szerint azért, hogy megszabaduljon utált szüleitől.

Adrienn az újonnan felfedezett tények nyomába ered, miközben egyéb gondja is akad. Egyik este a parkban rajtakapja romantikus értelemben foglalt osztálytársát, Katát, a suli fenegyerekével, Janóval.

Másnap egy lány az évfolyamról megvádolja Janót, hogy leütötte és kirabolta, Adrienn viszont tudja, hogy ez képtelenség. Ki kell derítenie az igazságot, bár ellenségeinek száma egyre szaporodik.

rcLxkoo6i

Tavaly a karácsonyi bevásárlás alkalmával természetesen elsőként a könyvesboltot vettem célba, és rögtön megakadt a szemem ezen a könyvön. Előtte nem hallottam róla, de annyira tetszett a borító, hogy végül a kosaramban kötött ki. Bár eredetileg a családban lévő kis 13 éves SZJG rajongónak szántam, de otthon nem tudtam ellenállni és (tudjátok hogy van ez, szép óvatosan, hogy a gerince ne törjön :)) gondoltam beleolvasok. Először picit nehéz volt megszoknom a stílust, és őszintén szólva annyi szereplő van benne, hogy sokszor vissza kellett lapozni az elejében lévő „szereposztásra”, hogy ki kicsoda, de mégis azon vettem észre magam, hogy már hajnali fél kettő van, és én még mindig Adriennel nyomozok. 🙂 Engem teljesen magához láncolt ez a történet, mert egyszerűen kíváncsi voltam, hogy honnan van a pendrive, hová tűnt Balázs és egyáltalán mi a csuda fog ebből kisülni? Rengeteg szálon fut a cselekmény, szerintem sok embert azért nem is tud lekötni, mert egy kis agymunkát mindenképpen igényel, hogy észben tudd tartani, ki-kicsoda és hogy éppen melyik szálon nyomozunk. (Pont emiatt én kb. 15-16 éves kortól ajánlanám). Talán egy picit nagy fába vágta a fejszéjét az írónő ilyen szempontból, mert egyszerre párhuzamosan túl sok az ügy, túl sok a kérdés, de pont emiatt végig izgultam mindkét eddig megjelent kötetet. A stílus bár kissé szokatlan, de azt hiszem telitalálat, mert egy picit idézi a Veronica Mars vagy a Nancy Drew-féle narrációt, sok-sok belső monológgal, és jó kis humorral fűszerezve. Adrienn okos, kemény és bátor lány, a padtársa és egyben legjobb barátja, Karesz pedig szarkasztikus és humoros. Szerettem a kettejük élcelődéseit, hogy folyton húzzák egymást és a szoros barátságot, ami közöttük van.

Az történet főszereplője Adrienn, aki egy nap egy rejtélyes borítékot, és benne egy még annál is rejtélyesebb pendrive-ot talál a küszöbön. Bár picit körülményes hozzájutni a pendrive tartalmához, kiderül, hogy információk találhatóak rajta egy korábban eltűnt osztálytársáról, Balázsról. Nem tudjuk, hogy ki küldhette a pendrive-ot és miért pont neki, Adrienn mégis elkezdi belevetni magát a nyomozásba.

Eközben egy másik osztálytársát egy éjszaka leütik és kirabolják. Már van gyanúsított is, azonban Adrienn tudja, hogy a srác nem tehette, hiszen látta őt aznap este a parkban egy lánnyal, azonban a srác nem használhatja fel az alibijét, a lány kilétét védve. Janó egykor Adrienn barátja volt, így a lány úgy érzi, segítenie kell a srácnak kimásznia a bajból, így ebben az ügyben szintén elkezd nyomozni, hiszen sok gyanús részletet lát a kirabolt osztálytárs sztorijában. Sajnos valakinek nagyon nem tetszik, hogy Adrienn beleüti az orrát bizonyos kényes dolgokba, így már a lány is veszélybe kerül.

Természetesen kicsit hihetetlen a történet, mert nem igazán tudok elképzelni olyan gimnazistát, aki pendrive-okat és számítógépeket tör fel, betör ide-oda és ennyire veszélyes dolgokba keveredik, de talán pont emiatt volt olyan üdítően más ez a történet. Tetszett, hogy fiatalos a könyv stílusa, vannak bulik, szakítások, összeveszések, megvan az igazi gimis hierarchia… stb. (a szerelmi szál hiányától ellenben erősen lefelé görbül a szám), viszont pont ebben láttam néha egy picit ellentmondást a könyv stílusával. Néha olyan hosszú, összetett és túlírt mondatok voltak benne, hogy bőven elég volt kibogozni, és egy fiatal biztosan nem beszélne így. Ennek ellenére azt tudom mondani, hogy nekem nagyon tetszett a könyv, és ha túllépünk ezeken az apróságokon egy igazán izgalmas ifjúsági krimit kapunk, amely első regénynek igazán jó volt.

És hogy mit csináltam a kiolvasott kötettel? Végül megtartottam, a megjelenéskor beszereztem hozzá a következő kötetet, a kis 13 évesem meg kapott egy One Direction pólót… 😀

moly iconletöltés (1)20130120_libriphotolirakonyv_logoimage_bigportrait (1)gabo

rcLxkoo6i

Szabó Tünde: Balla Adrienn 2.- Dopping 

Fülszöveg

Adrienn azt hiszi, hogy a Janó-ügy covers_320783lezárásával minden visszatér a rendes kerékvágásba,
de súlyosan téved. Egyik nap  Saci kéri a segítségét, akit azzal vádolnak meg, hogy doppingolt egy teniszbajnokság alatt, és Adrienn azon kapja magát, hogy a „tettest” keresi. A helyzet necces, mert a lány nyomában jár a volt barátja, és ő bárkit lezúz, akiről azt feltételezi, ártani akar Sacinak, és ott vannak a lány csapattársai is, akik előbb kerülnek képbe, mint kellene. Adott helyzetben nehéz eldönteni, ki, miért és tulajdonképpen mit is akar elérni…

Az újabb pendrive tartalma viszont csalódást okoz, és Adriennek fogalma sincs, mit kezdjen vele. Végül azonban sikerül megtalálni azt a bizonyos kilógó fonálvéget, kiderül, mit titkolt Balázs… csakhogy az a titok nem egyedül az övé.
Adrienn Zsidai Dóra ügyében sem adja fel a kutatást. Hamarosan feltűnik a fény az alagút végén, és hihetetlen dolgok derülnek ki a nőről.

 

rcLxkoo6i

Ebben a részben Adrienn ismét kap egy pendrive-ot azonban még mindig teljes homályban van azzal kapcsolatban, hogy mit is kezdjen vele.  Folytatja a nyomozást Balázs ügyében, bár a kutakodása eddig nem vezetett túl nagy sikerre. Az előző kötetben Balázs kapcsán egy újságírónő neve is felbukkant, bizonyos Zsidai Dóráé, aki azóta szintén eltűnt, ezzel a lány talál még egy felgöndörítésre váró szálat. Eközben persze ismét kapunk egy új ügyet az alapszálak mellé, méghozzá Adrienn ezúttal egy dopping botrányba keveredett barátnőnek segít tisztázni a nevét. Ez alkalommal még hajmeresztőbb kémmutatványokat láthatunk Adrienntől, amelyeken őszintén szólva már csak mosolyogni tudtam. (Például betör egy szerkesztőségbe álruhában, feltör egy gépet és senki nem szúrja ki? Hmmm. Oké. :D). Ennek ellenére csakúgy faltam a sorokat, gondoltam hátha előrébb jutunk az ügyben vagy esetleg a szerelmi szálban, de sajnos egyelőre nagy előrelépést egyik során sem tapasztaltam… Viszont pont emiatt nagyon várom már a következő kötetet, hiszen bízom benne, hogy ezúttal romantikus énemnek is dob valami csontot az írónő, illetve remélem, hogy valami komolyabb dolog is felfedésre kerül a Balázs illetve Zsidai Dóra-szál kapcsán.

Összességében szerintem üdítő változatosság ez a sorozat, ami egy olyan rést tud kitölteni a magyar könyvpiacban, amire igazán szükség volt. Remélem, az írónő egyre inkább belejön majd az írásba és legalább olyan izgalmas és humoros köteteket olvashatok tőle, amilyen az első két Balla Adrienn könyv volt. 🙂

moly iconletöltés (1)20130120_libriphotolirakonyv_logoimage_bigportrait (1)gabo

rcLxkoo6i

Szabó Tünde: Balla Adrienn 3. – A hacker

Megjelenik a Ciceró Könyvstúdió gondozásában 2015. augusztus 31-én

Fülszöveg

Vége az őszi szünetnek, és covers_359252Bennett titokzatos internetes barátja még mindig nem jelentkezik. A lány végül Adriennhez és Kareszhez fordul segítségért. Hamarosan kiderül, hogy határozott elképzelései vannak arról, mit is kell Adriennek tennie, kezdve azzal, hogy belép a fizikaszakkörbe…

Természetesen megérkezik a következő pendrive is. Adrienn úgy dönt, továbbadja Márknak abban a reményben, hogy többet nem is hall felőle, de mindez hiú ábránd: a srácnak szüksége van a segítségére, és ezzel kezdetét veszi a közös nyomozás.
Mindeközben Adrienn egyre közelebb kerül Zsidai Dórához, aki talán be tudja bizonyítani, hogy az édesapja ártatlan. Talán. És ha valóban ártatlan.

moly icon20130120_libriphotolirakonyv_logoimage_bigportrait (1)gabo

 

rcLxkoo6i

“– Mi van, ha csak azért küldték, hogy vigyázzak rá? Mint a filmekben. El kell raknom, és előbb-utóbb megjelenik valaki, és visszakéri. Én vagyok a biztosíték.
– Igen, egy maffiatag majd pont egy olyan csajt szúr ki magának a felhozatalból, mint te – vélte Karesz enyhe gúnnyal. – Maradok annál, hogy valaki szórakozik veled.
– Vagy ajándék – dobtam fel.
– Ja, az a figyelmes fajta, gondosan levédve jelszóval – értett egyet a maga szarkasztikus módján.”

“– Mit csinálsz, édes gyermekem, egy vadidegen fiúval a szobádban, zárt ajtók mögött?
– Épp a jéghideg, élettelen testét darabolom. (…)
– Tudod, hol vannak a szemetes zacskók és a hipó, ugye?
– Persze hogy tudom – nyugtattam meg. – Nem először csinálok ilyet.”

“Aztán nagy váratlanul rám emelte a tekintetét, és mintha halovány élet költözött volna bele:
– Adrienn? Saci Kareszének Adriennje?
– Ez a facebookos indián nevem – feleltem vontatottan.”

“Jellemző, hogy csak akkor figyelsz rám, amikor élőben előadom a Pretty Little Liarst.”

“Egyetlenegy dologban azonban nem tudnak különbözni, akárhogy igyekeznek is. A komoly, sötétbarna tekintetük. Az, amire mindenki reagál valahogy, a lányok leggyakrabban egyféleképpen: szívritmuszavarral. Verhetetlenek.”

“Maradt a net és a házi.
Szóval maradt a net.”

Összességében eddigi értékelésem 4.5 csillag

4,5 stars

One thought on “Szabó Tünde – Balla Adrienn sorozat

Leave a Reply