Várható Könyvheti megjelenések – Avagy hogyan ürítsük ki teljesen a pénztárcánkat :)

Sziasztok! Idén június 7-e és 11-e között kerül megrendezésre a 89. Ünnepi Könyvhét, amely szokás szerint az egyik legnagyobb könyvmegjelenési hullámot is szokta jelenteni. Idén sem panaszkodhatunk, ugyanis június első heteiben számos szuper könyv kerülhet fel a magyar olvasók polcára. Ezekből a megjelenésekből válogattam most nektek néhányat, persze ezeken kívül is számos könyv jelenik meg. Azokról a kötetekről, amit már volt szerencsém olvasni, részletesebben is írtam, bízva abban, hogy ezzel segíthetek eldönteni, hogy mi kerüljön be a bevásárlókosaratokba, a többi könyvnél pedig a képre kattintva az adott kötet oldalára juthattok. Remélem, mindenkinek sikerül majd olyan történetre bukkannia, ami felkelti a figyelmét. 🙂 Az Ünnepi Könyvhét programjairól itt olvashatsz.

Tillie Cole – Ezer csók

Úgy gondolom, hogy nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez a könyv a szívem csücske az idei Könyvheti megjelenések közül, és hihetetlenül boldog vagyok, hogy végre magyarul is felkerülhet majd a polcomra. Az Ezer csók egy kívül-belül csodálatos, könnyfakasztóan megérintő, kérdés nélkül 6 csillagos könyv, ami biztos vagyok benne, hogy sokatok számára fog kedvenccé válni. A legőszintébben ajánlom! ❤

Műfaj: Young Adult
Különálló kötet
Várható megjelenés: 2018. június 12.

Értékelésem         Twister Media

 

Colleen Hoover – Ugly Love – Csúf szerelem (18+)

Tudjátok, hogy hatalmas Colleen Hoover rajongó vagyok, így természetesen ez a kötet sem maradhatott ki az olvasmányaim közül. Ez egy nagyon különleges, semmihez sem hasonlítható, kissé talán felkavarónak is nevezhető könyv, és éppen ez az oka annak, hogy úgy érzem, nem mindenkinek fog tetszeni ez a történet. A könyv valóban a szerelem csúf oldalát mutatja be, és olykor egészen fájdalmas fordulatokat vesz. Bevallom, nekem is elég vegyes érzéseim voltak olvasás közben, de a végén egyszerűen nem tudtam nem 5 csillagot adni erre a könyvre. Sajnos egyelőre úgy néz ki, hogy a könyvből készült film nem fog elkészülni, bár köztünk szólva nem is értettem, hogy az írónő történetei közül miért pont ezt szerették volna megfilmesíteni, hiszen ez a könyv többnyire erotikus jelentekből áll, és emellett egy egészen mély lélektani dráma, amit egy film nehezen tudna visszaadni. Én mindenképpen ajánlom ezt a történetet azok számára, akik nyitottak arra, hogy valami megszokottól eltérőt olvassanak, de előre szeretném jelezni, hogy ez a könyv eléggé eltér az írónő eddig megjelent köteteitől.

Műfaj: Felnőtt, Kortárs romantikus
Különálló kötet
Elit start: 2018.06.07
Várható megjelenés: 2018.07.06

Értékelésem         KMK

 

Kirsty Moseley – The Boy Who Sneaks In My Bedroom Window – Álmaim őrzője

Ez a történet garantáltan elrepíti az olvasókat la-la-landbe, annyira cukrosan édes, de szerintem olykor mindannyiunknak szüksége van az ilyen típusú, léleksimogató történetekre is. 🙂 A könyv két testvérről és a szomszéd srácról szól, aki a fiú testvér, Jake legjobb barátja. Jake nem is sejti, hogy a szomszéd srác, Liam évek óta minden éjszaka beoson a húgához, hogy szigorúan plátói értelemben együtt aludjanak. 🙂 A lány és a szomszéd fiú közötti barátság persze lassan elkezd átalakulni, de ezt nem merik bevallani Jake-nek, és a testvérek zűrös családi problémái is kihatnak alakuló kapcsolatukra. Mindenkinek ajánlom, aki egy nagyon aranyos, olvadozós történetre vágyik. Én fél csillagot vontam le a történetből a néha kissé hajmeresztően szemráncoló fordulatok miatt. 🙂

Műfaj: Young Adult
Különálló kötet
Elit start: 2018.06.07
Várható megjelenés: 2018.07.06

KMK

 

Rachel van Dyken – A csábítás szabályai (Szárnysegéd Bt. 1.)

Nálunk sajnos elég kevés jelent meg Rachel Van Dyken kötetei közül, és mivel a Ruin – Egyetlen sorozata nem romantikus komédia kategóriájú könyv, így a magyar olvasóknak ez idáig nem volt lehetőségük megismerni az írónő tipikus humorát, amit személy szerint én imádok. A szerző Wingmen Inc. sorozata sem az az elborult, sírva nevetős kötet, mint pl. a szerző Consequence sorozata, de ez a könyv sem szenved hiányt megmosolyogtató pillanatokból. A történet egy egyetemi kampuszon játszódik, ahol két srác úgy dönt, hogy egy nem mindennapi vállalkozásba kezdenek. A Szárnysegéd Bt. célja az, hogy nőknek segítsenek abban, hogy az általuk kiszemel férfi felfigyeljen rájuk, és hogy az álompasi a végén beléjük szeressen. Egy szabály van, “nem eshetsz bele a kliensedbe”, azonban van, hogy egyetlen szabályt is nagyon nehéz betartani…
A könyv idő közben a Passionflix által megfilmesítésre is került, és már alig várom, hogy nekem is lehetőségem adódjon megnézni. 🙂 Már az első kötetre is kérdés nélkül járt az 5 csillag (a második kötetre pedig duplán!! :)), így bízom benne, hogy a film sem okoz majd csalódást. A teljes értékelésemet itt olvashatjátok, a Wingmen Inc. sorozattal kapcsolatban összegyűjtött mindenféle érdekességről szóló angol nyelvű posztomat pedig itt.

Műfaj: New Adult
Sorozat része, önállóan is olvasható kötet
Várható megjelenés: 2018.06.07

Értékelésem         KMK

Simone Elkeles – Leaving Paradise – Kiűzetés a Paradicsomból (Kiűzetés a Paradicsomból 1.)

Tartozom egy vallomással, nekem nem igazán tetszett az írónő Tökéletes kémia című könyve, de az egyik elvem az, hogy soha nem ítélek meg egy szerzőt egyetlen könyv alapján. Hosszú történet, de most a magyar megjelenés kapcsán olvastam el ezt a könyvet az egyik könyves barátomnak köszönhetően, és egyértelműen állíthatom, hogy egyáltalán nem bántam meg, olyannyira, hogy egy nap alatt végeztem az első kötettel, és már ugrottam is a másodikra. 🙂 Nagyon tetszett ez a történet, amely amellett, hogy komoly mondanivalót tartogatott, szívmelengetően aranyos is volt. A fülszöveg sok mindent elárul a történetről, így én nem írnék róla, hátha valaki vakon szeretne beleugrani. Mindkét kötetre egyértelműen jár az 5 csillag, azt pedig külön megjegyezném, hogy a magyar borító szerintem szebb lett, mint az eredeti, és reménykedem benne, hogy a második kötethez is hasonlóan szép képet fog választani, a Kiadó, mert az eredeti enyhén szólva is borzalmas. 🙂  Hamarosan hozom a teljes értékelésemet.

Műfaj: Young Adult
2 részes sorozat része, függővéggel zárul
Elit start: 2018.06.07
Várható megjelenés: 2018.07.06

KMK

Whitney G. – Alapos kétely (Alapos kétely 1-2-3.) (18+)

Ezen kötettel a Könyvmolyképző Kiadó ismét erotikus területen erősít, és őszintén mondhatom, hogy ez az egyik legjobb könyv, amit eddig ebben a kategóriában olvastam. Mind az arrogáns, mocskos szájú Andrew, mind a pimasz, felvágott nyelvű Aubrey kedvenc karakterré vált. A történet egy tiltott, gyakornok-főnök viszonyt mutat be, néhány igencsak meglepő fordulattal, és számos fülledt jelenettel. Mindenképpen ajánlom a műfaj kedvelőinek, tőlem könnyen repült rá az 5 csillag. 

Műfaj: Felnőtt, Erotikus
Három részes sorozat egy kötetben kiadva
Elit start: 2018.06.07
Várható megjelenés: 2018.07.06

Értékelésem         KMK

 

Vi Keeland – A beosztott (18+)

Nagyon-nagyon örülök, hogy végre itthon is érkeznek Vi Keeland könyvei, mert imádom az írónő stílusát. Aki szereti a Penelope Ward könyveket, biztosan nem fog csalódni, mert nekem például a Vi Keeland könyvei messze túlteljesítik azokat. Azt szeretem a könyveiben, hogy a humor és a fülledt jelentek mellett az írónő mindig csempész egy kis mélységet is a történeteibe. A beosztott egyébként kicsit hasonló főnök-beosztott kapcsolatot feldolgozó történet, mint az előbb említett Alapos kétely, azonban ez a könyv inkább a humorosabb erotikusok vonalát képviseli. Én ezeket a könyveket mindig hangoskönyvben hallgatom, mert az írónő mindig a legjobb narrátorokat választja ahhoz, hogy ők is hozzátegyenek még a könyvélményhez, de biztos vagyok benne, hogy hagyományos könyvként is tetszeni fog nektek, ha jól sikerül a fordítás. (Nálam ez a kötet is 5 csillagos.) Kicsit sajnálom ezt a borítót, mert szerintem egyáltalán nem illik a könyvhöz, ettől már csak az ősszel szintén az Álomgyár Kiadónál érkező érkező A Beautiful ​Mistake köteté tetszik kevésbé, ami magyarul az Órákon át kívánlak (??) címet kapta. Nos, elnézést, de a cím még a borítónál is borzalmasabban sikerült. 😀 Egyébként ezt a kötetet is olvastam, és ez szintén egy humoros erotikus kategóriájú könyv, amely egy egyetemi tanár-diák viszony történetét dolgozza fel. Ezt is nagyon szerettem!

Műfaj: Felnőtt, Erotikus, Humoros
Különálló kötet
Megjelent!

Értékelésem         Álomgyár Kiadó

 

Alessandra Torre – Hollywoodi mocsok

A Hollywood Dirt tipikusan az történet, aminél olvasás közben valóban azt éreztem, hogy nagyon jó kis vasárnap délutáni film készülhetne belőle, és úgy tűnik, más is így érzett, mert a Passionflixen már meg is tekinthető a könyvből készült film :P. Ez egy igazi Hollywood-i történet, ahol egy vidéki forgatáson egy híres Oscar-díjas filmsztár is beleszerethet egy felvágott nyelvű déli lányba, aki egy hirtelen szerencsének köszönhetően csöppen bele a filmvilágba. Számomra ez a történet 4 csillagot ért, de már csak a házi kedvenc kakasért, Cocky-ért megérte elolvasni. 🙂

Műfaj: New Adult
Különálló kötet
Várható megjelenés: 2018

Értékelésem         KMK

 

Morgan Matson – Páratlan nyár

A Páratlan nyár egy aranyos történet egy visszahúzódó lányról, akinek egyik napról a másikra családjával együtt eltűnik a legjobb barátnője, aki eddig mindig a támasza és vezetője volt mindenben. Két héttel a rejtélyes költözésük után, a lány kap egy levelet benne egy listával, amin random feladatok vannak, amit teljesítenie kell. A lány úgy dönt, hogy teljesíti a listát, hátha ezzel válaszokra találhat. A feladatok teljesítése közben a visszahúzódó lány szép lassan kibontogatja a szárnyait, és megtalálja a helyét a világban. Bár nem volt tökéletes, tőlem ez a történet is 5 csillagot érdemelt a maga kategóriájában. Sajnos az Álomgyár Kiadó ezzel a borítóval sem aratott sikert nálam, de bízom benne, hogy a fordítások minden megjelenő kötetüknél jók lesznek, hiszen úgyis az a fontos, ami belül van. 🙂

Műfaj: Ifjúsági
Különálló kötet
Várható megjelenés: 2018. május 31.

Értékelésem         Álomgyár Kiadó

 

T. M. Frazier – King (King 1.) (18+)

Bár azt hiszem sejtitek, hogy a dark könyvek nem tartoznak a kedvencem kategóriám közé, azért néha jó egy kicsit kilépni a komfortzónámból. Bár ezt a történetet közel sem találtam olyan tökéletesnek felépítettnek és komplexnek, mint például Beth Flynn Nine Minutes című könyvét, de azért tetszett. Nem volt tökéletes, de izgalmas volt. A legnagyobb problémám az volt vele, hogy sokszor nagyon öncélúnak éreztem. Ez egy dark romance történet, így nem kell meglepődni, ha a lapok erőszakkal, drogokkal, erotikával és káromkodással vannak megtöltve, azonban ahhoz, hogy számomra jó legyen egy könyv (akár dark, akár nem) építkeznie kell, és itt ez nagyon sokszor hiányzott. Sokszor öncélúnak éreztem az erőszakos jeleneteket, mert volt, hogy egyszerűen nem volt rájuk szükség, ugyanez a millió meg egy millió meg egy f*ck-al, (csak azért is végigfutottam egy keresést 587x szerepelt ez a szó), ami sokszor teljesen indokolatlan volt. (Egyébként kíváncsi vagyok, hogy ezzel kezdett-e valamit a fordító.) Ennek ellenére mindenképpen ajánlom ezt a könyvet a műfaj kedvelőinek. Tőlem ez a történet 4 csillagot kapott.

Műfaj: Dark romance
Sorozat része, függővéggel zárul
Várható megjelenés: 2018.06.07

Értékelésem         KMK

 

További várható megjelenések

 

Ezt a könyvet hihetetlenül várom!! 😍

                         

2 thoughts on “Várható Könyvheti megjelenések – Avagy hogyan ürítsük ki teljesen a pénztárcánkat :)

  1. Eddig is gondban voltam, hogy a Lírás megrendelésemet hogy is tornázzam vissza 20.000 forintról 17.000 környékére…. Az összefoglalódnak hála igazából ez most 25.000-re emelkedett xD
    Nagyon jókat írtál és két olyan könyvhöz is meghoztad a kedvem, ami eddig nem is került a figyelmem központjába 😀

Leave a Reply