Böszörményi Gyula – A ​hullaházi skandalum (Ambrózy báró esetei 7.) – Blogturné + Nyereményjáték

Megjelent Böszörményi Gyula Ambrózy báró esetei sorozatának utolsó kötete, A hullaházi skandalum. Újra együtt nyomozhatunk Milivel és a báró úrral, hiszen a páros most sem maradt rejtélyes gyilkosságok nélkül. A Könyvmolyképző kiadó felajánlásából pedig egy példányt is nyerhettek, ehhez pedig nem kell mást tennetek, mint velünk tartani és játszani.

Kiadó: Könyvmolyképző kiadó

Oldalszám: 272

ISBN: 9789635970063

*Itt megrendelheted a könyvet kedvezményesen*

Az előző kötetekről írt értékeléseim itt, itt, itt és itt olvashatóak. 

Fülszöveg

A Monarchia hírneves magánzó detektívje, báró Ambrózy Richárd és ifjú felesége, Mili 1901 júniusában két, már-már megoldhatatlan feladattal szembesül. A friss házasoknak valahogy össze kell boronálniuk az arisztokrata és a polgári lét magukkal hozott, ám egymástól eltérő szokásait, miközben közös háztartást próbálnak teremteni az általuk válogatott, igencsak vegyes és öntörvényű személyzettel. Nem könnyű ez, ha a báró úr kocsisa egykor kasszafúró, az inasa kávéházi fizetőpincér, a mindenese a hírhedt Conti utca bordélyainak lakója volt, ráadásként a báróné őnagysága a börtöncellában ismerte meg a cselédlányát, morózus szakácsnőjének múltjáról semmit nem tud, a komornája pedig még ma is a Tabán legfirkásabb zsebmetszőjének tekinthető.

Az Ambrózy-villában eluralkodó káoszt azonban még lehetne is valahogy kezelni, ha nem éppen ekkor bontakozna ki a fiatal Budapest addigi leghátborzongatóbb és legvéresebb bűnügye.

Ambrózy báró és cserfes neje, Mili most először házaspárként vágnak bele közös életük leggroteszkebb, legfelkavaróbb nyomozásába. A rendőrség tehetetlen, a sajtónál hírzárlatot rendelnek el, a detektívek széttárják a karjukat, miközben szó szerint eluralkodik a teljes fejetlenség!

Kapcsolj ki a fordulatos és bámulatos történettel!

Az Ambrózy báró esetei regényfolyam utolsó kötetét egyik olvasója, Kinczer Kitti ötlete alapján alkotta meg Gyula bátyó.

Véleményem a könyvről

Nyáron, amikor olvastam ezt a regényt, az akkor írt bejegyzésemben a „keserédes” szót használtam és ez az érzés azóta sem változott. Egyfelől ez alkalommal is egy csodálatos, izgalmas és letehetetlen regényt olvashattam Böszörményi Gyula tollából, ugyanakkor elmondhatatlanul fáj a szívem, amikor arra gondolok, hogy ő már nem élhette meg a megjelenést, és hogy nem olvashatok többet tőle új regényeket vagy akár molyos karcokat, amiket szintén mindig nagyon vártam. Böszörményi Gyula regényei végigkísérték a gyerekkoromat és rengeteg boldog órát töltöttem el az ő könyveit bújva, akárcsak 15 évvel később már felnőttként az Ambrózy kötetek bűvöletében is. Böszörményi Gyula hatalmas űrt hagyott maga után, és sokunk számára egy példakép és kedvenc szerző távozott az élők sorából, ugyanakkor életművének utolsó darabja kiemelkedő eleme lett az Ambrózy sorozatnak, amire odafönt is igazán büszke lehet.

Ebben a kötetben egy felettébb szövevényes ügyet kell felgöngyölíteniük a szereplőknek. Mili és morc bárója, Richárd ez alkalommal lefejezett áldozatok rejtélyét próbálja megfejteni, ám az ügy közel sem egyszerű, ráadásul közben az újdonsült házaslét és háztartásvezetés nehézségeivel is meg kell küzdeniük.

Számomra ez ismét egy olyan regény volt, amit alig tudtam letenni, mert annyira érdekelt, hogy mi lesz Milivel és a báróval, és hogy mi állhat az ügy hátterében. Bár nem ez volt a fő szál a történetben, de nagyon szerettem minden egyes jelenetet, aminek Mili és Richárd kapcsolata állt a középpontjában. Mili az egyik kedvenc női főszereplőm. Nagyon szeretem, hogy milyen okos, önállóan gondolkodó és bátor, ugyanakkor a báró nyugodt természete és mindent alaposan átgondoló észjárása nagyon jól kiegészíti a sokszor vakmerő és hirtelen döntéseket hozó lányt.

Ebben a regényben is volt néhány izgalmas jelenet és emellett nagyon jól és szövevényesen volt felépítve rejtély, aminek megoldására bevallom, hogy én magam sem jöttem rá egészen a történet legvégéig. Nagyon tetszett az áldozatok szemszöge is a történetben, számomra sokat adott a könyv megértéséhez, a regény megírását megelőző hatalmas történelmi kutatás pedig ez alkalommal is lenyűgözött.

Összességében számomra az Ambrózy sorozat hetedik része is hatalmas élmény volt és igazán hálásak lehetünk Gyula bácsinak, amiért még utoljára egy ilyen zseniális és csodálatos könyvvel ajándékozott meg minket.

Kedvenc idézeteim a könyvből

“Mindez a legnagyobb rendben van, Richárdnak mégis hiányérzete támad. Kinyitja a szemét. A szomszédos párna üres, csupán egy fej lenyomata látszik rajta. Úgy tűnik, Mili már felkelt, és az ő szuszogásának hiánya keltett gyorsan múló nyugtalanságot a báróban.
Milyen különös és egyben kissé bosszantó is, hogy az ember mennyire gyorsan képes hozzászokni az örömet okozó apróságokhoz –gondolja Ambrózy báró. –Alig három hónapja, hogy egyazon ágyban alszunk, és tessék… A végén még puhány alak válik.

“–Tisztában van vele, hogy ez veszélyes lehet? –nézett fel rám Richárd.
–Magával megismerkedni is veszélyes volt –feleltem –, hisz rögtön áthajtott rajtam a bérkocsijával, így köszönve jó napot, és lám, mégis itt vagyok!”

“–Maga meg mégis mit művel, Mili?! –dörrent rám rongyos életem párja. –Éjnek évadján úgy nyit ajtót, hogy meg sem kérdi, ki áll a másik oldalon?
–Önnek tökéletesen igaza van, báró úr –mondtam, és orrára csaptam az ajtót. A küszöbön túlról fojtott káromkodás hallatszott, majd a fejem fölött megszólalt a csengő.
–Kicsoda van odakinn? –kiáltottam, immár azzal sem törődve, ha az egész ház felriad. –Akárki is maga, idebenn csak gyenge nők tartózkodnak, így éjnek évadján nem engedhetek be senkit.”

“Milyen kár ezért a gyönyörű éjszakáért –mondtam.
–Ezt nem értem –nézett rám Richárd felvont szemöldökkel.
–Maga nem látja a csillagokat, barátom? –nevettem fel csipetnyi keserűséggel. –Nem érti a végtelenség nyomasztó gyönyörűségét? Egy ilyen éjszakán azért kellene kettesben kocsikáznunk, hogy együtt gyönyörködjünk az égbolt fényeiben, és nem azért, hogy egy őrült gyilkost kergessünk.
–Nos… –Férjuram megköszörülte a torkát. –Be kell vallanom, hogy én pillanatnyilag csodásan érzem magam. El sem tudok képzelni kellemesebb szórakozást annál, mint hogy a maga társaságában egy őrült gyilkost kergessek.
–Bűnözőt üldözni: hisz ilyet már korábban is tett. Mi ebben a kunszt?
–Azt hiszem, csupán annyi, hogy ön nélkül, kedves, már nem tudnám élvezni a vadászatot.
Tessék, kérem, nálunk ilyen egy őszinte szerelmes vallomás; bolond az, aki Ambrózy Richárd bárótól ennél többet vár! –gondoltam magamban repeső szívvel, és mivel azt is tudtam, hogy sosem szabad túlfeszíteni a húrt, inkább az útra figyeltem.”

*Rendeld meg a könyvet kedvezményesen!*

*Olvass bele!*

Nyereményjáték

Az Ambrózy-sorozat egy-egy kötetének borítójából vágtunk ki részleteket. A te dolgod az, hogy kitaláld melyik könyvről van szó, majd a megfejtést írd be a Rafflecopter doboz megfelelő rubrikájába.

Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.


a Rafflecopter giveaway

Állomások

[Blogturné Klub]

10/03 Szaffi polca
10/05 Könyvvilág
10/07 Dreamworld blog – Idézetek
10/11 Veronika’s Reader Feeder

Ambrózy báró esetei sorozat korábbi kötetei

Leave a Reply