Egy feledhetetlen sorozat, avagy hogyan váltam én is a rabjává Ambrózy báró eseteinek

Sziasztok! A héten engem is beszippantottak Ambrózy báró esetei. 🙂 Ha emlékeztek, a sorozat első kötetéről már korábban írtam értékelést, és most, hogy a többi résszel is végeztem, úgy éreztem, muszáj mesélnem róla. Nem akartam minden kötetről külön-külön írni, inkább úgy döntöttem, hogy egy összefoglaló kedvcsinálót hozok nektek. 🙂 
Ambrózy báró esetei sorozat

Hajnali két óra van. Nem tudok aludni, és csak Mili és a mi bárónk (mert hát tetszik vagy sem, már az én báróm is :)) jár a fejemben, kiknek feledhetetlen történetét alig pár órája fejeztem be. Most olyan ürességet érzek, és annyira nehéz elengedni ezt a sorozatot, amit alig egy hét alatt szabályszerűen befaltam, hogy nem is tudom, hogy hogyan tudnék ezután egy új történetbe kezdeni.

Már az indító kötet, a Leányrablás Budapesten is nagyon tetszett, és biztos voltam benne, hogy majd egyszer folytatni akarom a történetet, de furcsa módon annál a könyvnél még nem éreztem azt a függőséget, amit a sorozat többi része tudott előcsalogatni kis könyvmoly énemből. A Rudnay-gyilkosságok (ami egyébként azóta is a kedvenc részem a sorozatból) viszont egyértelműen fordulatot hozott ebben, és néhány oldal után már olyannyira nem tudtam letenni a történetet, hogy késő esténként, mikor már tényleg nem tudtam tovább nyitva tartani a szemem, szabályszerűen kiesett a kezemből a könyv, mert magamtól sehogy sem akaródzott letenni. Ilyen szempontból nagyon örülök, hogy a sorozat minden része megjelent már mire eljutottam az olvasásáig, mert nem tudom, hogy bírtam volna várni a kötetek között. 🙂

Az egész történet hihetetlen mélységig átgondolt, szövevényes, fordulatos és izgalmas volt. Minden pillanatban izgultam a szereplőkért, hol a szívükért, hol a testi épségükért. 🙂 Az első három rész sok más izgalom mellett Hangay Emma elrablásának rejtélyét göngyölíti fel, míg a negyedik kötet egészen más vizekre evez, és egy őrült forgatag kellős közepébe csöppenti az olvasót. A két köztes kiegészítő könyv, mint egy kis Sherlock Holmes novella, egy-egy izgalmas rejtély megoldását rejti. Mondanom sem kell, hogy végig imádtam az egész történetet minden szereplővel és mellékszereplővel együtt.  Azt ismét meg kell jegyeznem, hogy döbbenetes az a kutatómunka, ami a regény mögött áll. A szereplők és a helyszínek nagy része ugyanis valóságból merített, és erről mindről olvashatunk is a könyvekben. Miután kiolvastam minden kötetet, úgy érzem, hogy most kellene visszamennem, és végigolvasni azt a több mint ezer lábjegyzetet, ami a könyvekben szerepelt. Bevallom, én ezeknek nagyjából a tizedét olvastam el, mivel úgy éreztem, hogy túlságosan megakasztja az olvasási élményt, de így is lenyűgöző, amit a szerző véghezvitt. (Mentségemre legyen mondva, hogy az épületek történetének jó részét már eleve ismertem, hiszen a Műegyetemen az Építészettörténeti és Műemléki Tanszéken diplomáztam. :))

*spoileres vélemény a következő bekezdésben*

Ami miatt viszont egy kicsit hiányérzetem van, az a történet lezárása. Egy molyos karcban olvastam a szerző állásfoglalását ezzel kapcsolatban, de sajnos romantikus lelkem így is csalódott egy picit. Úgy érzem, hogy több ezer oldal hideg-meleg játék után a szereplők többet érdemeltek volna, mint 1,5 kikényszerített csók, és egy két szóból álló epilógus. És azzal sem értek egyet, hogy egy esetleges epilógus, amiben Richárd megmutatná, hogy van szíve, rontaná a róla alkotott összképet. Én úgy gondolom, hogy ezzel pontosan komplexebbé válhatott volna a karakter, arról nem is beszélve, hogy az utolsó kötet múltbeli fejezetei pontosan azt mutatták meg, hogy egykor volt egy romantikus énje, és úgy gondolom, hogy Mili ugyanúgy megérdemelte volna, hogy bepillantást nyerhessen ebbe. A másik fájdalmam, hogy Emma bár százszor megjárta a poklok poklát, nem kapta meg a „happy end”-jét, pedig ő az, aki a legjobban megérdemelte volna. És nem mondom, hogy egy „10 év múlva” epilógusra vágytam volna, de akár egy szépen összerakott kórházi jelenet, amelyben van egy kis szurka-piszka, egy-két szerelmes pillantás és megjegyzés, és amiben feltűnik Emma is, aki mondjuk megemlíti, hogy visszamegy Pozsonyba (ezzel elhintve, hogy esetleg a  jövőben újra találkozik a tisztjével) számomra bőven elegendő lett volna. (Ha pedig a többi szereplővel kapcsolatban is kaptunk volna egy-két kis porszemnyi utalást, amit mindenki úgy fejez be gondolatban, ahogy akar, az pedig már tényleg minden kívánságomat felülmúlta volna.) De ez csupán az én véleményem, és ki kell hangsúlyoznom, hogy még ez sem vett el az összélményből.

Összességében nem tudok mást mondani, minthogy ez a sorozat tényleg egy feledhetetlen élmény volt, amit őszintén köszönök! Máris hiányoznak az izgalmas rejtélyek, a talányok és érdekességek, a feledhetetlen szereplők és főleg persze egy marosvásárhelyi könyvkereskedő felvágott nyelvű, makacs lánya, és az én morc, különc báróm. 🙂

Kedvenc idézeteim

“– Báró úr, maga mintapéldánya a zseniális tökfejeknek, de ne aggódjék, mert ezt csupán az önnel egy fedél alatt élők tudják, mi viszont nem fecsegünk.”
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok

“– Bolondnak lenni a fiatalok előjoga – mondta halk sóhajjal. – Maguk ketten azonban kissé túlzásba viszik.”
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok

„Gyengébbik nem? Jaj, papuska, miért is kaptam tőled olyan kifogástalan nevelést? Ha csak egyetlen pillanatra is megfeledkezhetnék róla, hogy úrilány vagyok, aki soha, semmilyen körülmények között nem pofoz és nem rúg bokán öntelt ifjú bárókat, hát én úgy, de úgy megmutatnám ennek a hólyagnak…”
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok

“– Talán látott valami érdekeset? 
– Inkább a helyzet volt különös – feleltem suttogva. – Ahogy egymást követve a sárga lapok fölé hajoltunk, hogy beírjuk nevünket a könyvbe, miközben a portás figyelt, az épp olyan volt… 
– Nos? 
– Épp olyan, mintha egy templomban a szigorú pap előtt írnánk alá a házassági anyakönyvet. 
Ambrózy báró karja, melyen a kezem nyugodott, megfeszült, ő azonban nem nézett rám, csak ennyit felelt: 
– Könnyen lehet, Mili, hogy némi gyógykúrára ismét itt kellene hagynom magát a tébolydában.”
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok

„Vajon mekkora botrány kerekedne abból, ha a lapok holnap megírnák, hogy egy Erdélyből jött, könyvboltos családból származó polgárleány jogos felháborodásában konflisából a Maglódi út macskaköveire lökte a társaságában tartózkodó Sédeni-Ambrózy Richard Lajos Gobert bárót?”
Böszörményi Gyula: A Rudnay-gyilkosságok

“Vannak olyan pillanatok az életben, amikor képtelenség eldönteni, hogy a férfit, aki épp szemben áll velünk, megcsókolni vagy orrba verni volna-e jobb.”
Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó

“– Fél, Mili? 
– Mitől kéne félnem? – néztem rá csodálkozva. Arcán az elsuhanó utcai gázlámpák tünde fénye csalóka árnyakat kergetett, így hol jóságos barátnak, hol komor és veszedelmes alaknak láttam őt. 
– Ha nem fél, örülök – mondta Ambrózy báró. – Félek én maga helyett is.”
Böszörményi Gyula: Nász és téboly

 

★PROGRAMAJÁNLÓ★

Aki esetleg nem hallott volna róla, most hétvégén (szeptember 15–16.) a Kulturális Örökség Napjai alkalmából idén is megnyitja kapuit több száz olyan épület, ahova máskor nem, vagy csak időlegesen lehet bejutni, azon épületek esetén pedig, amelyek máskor is látogathatóak, ezen a két napon gyakran olyan helyekre is bevezetik a látogatót, melyek egyébként zárva vannak a nagyközönség előtt. Többek között most rengeteg olyan épületbe, palotákba is lehetőség nyílik ellátogatni, amelyekről a sorozatban olvashattunk. 🙂 Érdemes előre átgondolni, hogy hova szeretnénk bejutni, mert sok helyre (pl. Pénzügyminisztérium épülete, Parlament, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár…stb.) előre regisztrálni kell. A linkre kattintva, a helyszíneket legördítve minden fontos információ megtalálható. Remélem, sokatoknak lesz alakalma kihasználni ezt a szuper lehetőséget! 

—> http://www.oroksegnapok.hu/helyszinek

Minden Ambrózy rajongó figyelmét felhívnám rá, hogy az Erdős Renée ház is látogatható. 😉

 

Leave a Reply