Idén karácsonykor is teljesült számomra minden könyvmoly álma: könyv került a fa alá. Azonban a Férjem az ajándékozás egy különleges formáját választotta, feledhetetlen élménnyé varázsolva az estét… 🙂
Azt hiszem, senki számára nem okozok túl nagy meglepetést azzal, hogy könyvet kértem karácsonyra. 🙂 A Férjem nagyon aranyos volt, mert kért tőlem egy kívánságlistát, amiről ő akart választani nekem valamit, így nem tudhattam előre, hogy végül melyik kötet fog a fa alá kerülni.
A listán, amit odaadtam neki 15-20 könyv szerepelt, és ez még csak a szűk sora azoknak a könyveknek, amit egyszer szeretnék majd beszerezni. 🙂 Sajnos a rajta szereplő regények nagy része „Indie” könyv, ami azt jelenti, hogy nem kiadón keresztül jelennek meg, és emiatt sajnos elég borsos az áruk. Ezek sokszor 2-3x annyiba kerülnek, mint egy hagyományosan publikált kötet, és emiatt tényleg csak ünnepnapokon engedhetjük meg magunknak a beszerzésüket. 🙁
Bár karácsony előtt próbáltam puhatolózni, de végül csak annyit árult el az ajándékról, hogy azt választotta, aminek szép volt a borítója. 🙂 Szerintem a listán szereplő könyvek mind nagyon szépek, így ez nem segített sokat, de amikor kibontottam az ajándékot, és Julie Johnson The Someday Girl című könyve volt benne, valóban a fellegekben jártam, mert ez a könyv volt az idei egyik kedvencem! Így végre már teljes lett a duett, és az első kötet mellé végre a második is felkerülhetett a polcra. De aztán váratlan dolog történt, mert a könyv egy cetlit rejtett. –>
És ezzel a karácsonyi ajándékozás nagyon kalandos és vidám fordulatot vett. 🙂 Összesen 12 nyom volt elrejtve a lakásban (a cetlik száma az együtt töltött éveket jelöli ❤) a lehető leglehetetlenebb helyeken elrejtve (például a Tv mögé rejtve, a fogkrémek között vagy a lakáselosztó oldalára ragasztva :D).
Minden nyom segített megtalálni a következő cetli helyét, a legvégső pedig valóban egy kincset rejtett, méghozzá Amy Harmon The Queen and the Cure című fantasy könyvét, amely szintén az idei év egyik legnagyobb kedvence volt számomra, és titkon drukkoltam is, hogy ezt a könyvet válassza. 🙂 Gyönyörű, varázslatos és lebilincselő történet! ❤ Egyébként Férjecském a kedvemért már elolvasta az első részt a The Bird and the Sword-ot, és nem titkolt szándékom, hogy rávegyem, hogy ezt is olvassa el, ami talán még jobban is tetszett, mint az első kötet. 🙂
Szóval az ajándékozás igazán aranyosra és emlékezetesre sikerült, rengeteget nevettünk közben, és újfent megállapíthatom, hogy nekem van a legjobb férjem a világon! ❤
This Christmas my little bookworm heart was so happy, because I found a lot of books under the Christmas tree. But what made the night truly unforgettable was the way my Husband chose to deliver his presents. 🙂
It will surely be no big surprise that I asked for a book for Christmas. 🙂 My Husband was really cute, because he asked me for a wishlist to pick my present from it, so I didn’t know beforehand which book will be under the tree. There were 15-20 books on my list, and this is only a fragment of which ones I would like to see it on my shelf someday. 🙂
I was so excited before Christmas and I tried to find out more about which book he chose, but he just said that he bought a book with a pretty cover. 🙂 I think every book on the list had a beautiful cover, so this was not a lot of help, but when I finally opened my present, and it was The Someday Girl by Julie Johnson, I was over the moon, because it was one of my favorite books in 2017! I’m so happy that now the duet is whole, and the second book got its rightful place beside the first one on my shelf. 🙂 But it turned out that another surprise also waited for me, because the book had a little note inside. –>
„There’s not enough presents? :O The bookshelf is empty as it can be? 🙁 Then may the CHRISTMAS TREASURE HUNT begin!”
And the gifting got an adventurous and fun turn. Altogether, there were 12 clues hidden around our apartment (one clue for every of our years spent together ❤), in the most impossible places (like behind the TV, between toothpastes and on the side of the electrical box of the apartment. Lol. :D). Every clue helped finding the next one, and the last one really led to an amazing treasure, The Queen and the Cure by Amy Harmon, which was also one of my favorites this year, and secretly I hoped that he will pick this one 🙂 It’s a truly beautiful, magical and engaging story! ❤ By the way, my Hubby read the first book, The Bird and the Sword, because I asked him to and he loved it, so I’m secretly trying to convince him to read this one as well, because I maybe liked the second book even more 🙂
So giving presents this year was really cute and unforgettable. We laughed a lot, it was so much fun, and I must conclude for the thousandth time, that I have the most amazing husband in the whole wide world! ❤
Please follow me on Instagram. –> @upveronika