Most egy picit különleges bejegyzéssel érkeztem, méghozzá abból az alkalomból, hogy a Goodreads Reading Challange-en sikerült teljesítenem a 150 könyves kihívást! 🙂 Ez alkalommal egy picit személyesebbre sikerült a posztom, amelyből természetesen azt is megtudhatjátok, hogy melyik az a 150 könyv, amit idén olvastam. 🙂
150 könyv. Nem tudom, hogy ez soknak számít-e vagy átlagosnak, számomra ez minden esetre 150 különböző, csodálatos utazást jelentett. Ha van kedvetek, nagyon örülnék neki, ha segítenétek abban, hogy melyik könyvek értékeléseire lennétek a leginkább kíváncsiak. A blogomat augusztusban kezdtem, és azóta felöltöttem 71 könyv értékelését. Összesen nagyjából 200 könyvről van szöveges értékelésem, és bár itt csak a 2015-ös olvasmányaim szerepelnek, de vannak még a tarsolyomban Colleen Hoover, Gayle Foreman, John Green, Rebecca Donovan, Jessica Sorensen, Kerstin Gier, Rainbow Rowell, Jamie McGuire, Meg Cabot és Leiner Laura könyvek is. Úgyhogy nyugodtan lehet kérni! Eddig igyekeztem változatosan hozni az értékeléseimet, és próbáltam a legnagyobb kedvenceket minél hamarabb elhozni nektek. (Ebből a szempontból, még mindig vannak elmaradásaim. :)) A könyvek nem olvasási sorrendben szerepelnek, hanem kicsit összevissza, de írók szerint rendezve. 😀
Mielőtt a lap aljára ugranátok a könyvlistához, egy picit mesélek magamról:
A könyvimádat, mint oly sok gyereknél, nálam is a Harry Potter-rel kezdődött (és J.K. Rowling-nak köszönhetem azt is, hogy 10 évvel ezelőtt a Harry Potter 6 angol megjelenése kapcsán (16 évesen) megismertem életem szerelmét <3 ), majd ez a könyv terelgetett a fantasy-k és az ifjúsági irodalom irányába. Sok könyvet olvastam többek között Böszörményi Gyulától, Meg Cabot-tól és J. R. R. Tolkien-től. Később rengeteg klasszikust olvastam: imádtam Jane Austen-t, és Brönte nővéreket, Dallos Sándort, Kosztolányit és Mikszáthot, majd később jöttek az amerikai klasszikusok, úgy mint Steinbeck, Hemingway, Fitzgerald vagy Irwin.
A New Adult és Young Adult könyvek világába a műegyetemi évem után csöppentem bele. Amíg az építészmérnöki karra jártam, egyáltalán nem volt időm olvasni (és mellesleg aludni sem :)), így amikor végre meglett a diploma, elkezdtem bepótolni az elmaradt éveket, és ismét teljes erővel belevetettem magamat az olvasásba. Az angolul olvasás nagyjából egy éve kezdődött, amikor Rebecca Donovan: Csak lélegezz! trilógiájának második része olyan brutális cliffhangerrel ért véget, hogy nem bírtam kivárni a magyar megjelenést, hanem elkezdtem angolul. Igazából nem volt százszázalékos ez a trilógia, de ezt mindenképpen ennek köszönhetem, ugyanis az előtt 8 évig jobbára egyáltalán nem használtam az angol, azóta pedig szinte csak angolul olvasok. :))
Ha összesítenem kellene az elmúlt egy évemet a könyves világban nagyjából így nézne ki: egy év alatt elolvastam majdnem 200 könyvet, megírtam sok-sok értékelést, létrehoztam a blogomat és megalapítottam az egyelőre nem sok főt szolgáló Amy Harmon, Brittainy C. Cherry, Julie Johnson, Mia Sheridan, Kim Holden és R. S. Grey Hungarian Fanbase-eket, amelyekhez nyugodtan lehet csatlakozni! 🙂
I brought this post on a very special occasion, because I completed the Goodreads Reading Challenge and I read 150 books in 2015. This post will be a little more personal and of course I will show you which 150 books I read this year.
150 books. I don’t know if it is a lot, or if it is average, but for me it meant 150 amazing journeys. I would be really glad if you would write me which book aroused your interest and which book would you like to read about. I started my blog in August and ever since I posted my review about 71 books. I have reviews about over 200 books, but in this list you will find only my reads of 2015. But I read books from Colleen Hoover, Gayle Foreman, John Green, Rebecca Donovan, Jessica Sorensen, Kerstin Gier, Rainbow Rowell, Jamie McGuire, Meg Cabot and so many other authors, so if you have more review requests, I will see what I can do about it. 🙂 I tried to bring my reviews varied, and I tried to post my favorites firstly, but some of them are still missing.
The books in this list hasn’t been sorted in reading order it is totally random, but I tried to short them by authors. But before you jump down to the list, here are a few things about me:
Like a lot of kids worldwide I also can say that my love for books started with Harry Potter. (And also I can thank for J.K. Rowling that I met with my love of my life 10 years ago when the 6th Harry Potter has been released in English, and when we were only 16 years old! <3 ) and this book was which guided me toward the Fantasy and the Young Adult books. I read a lot of books from J.R.R Tolkien and Meg Cabot, and later I also loved the classics: Jane Austen, the Brönte sisters, Steinbeck, Hemingway, Fitzgerald and Irwin.
I got into the world of New Adult books after college when I got my degree of Architecture. When I studied at The Budapest University of Technology and Economics I had absolutely no time for reading (or sleep, by the way :)) at all, so after I finished college I threw myself into reading with renewed vigor. The thing that I read in English now started about a year ago. Until then I didn’t use the language for about 8 years. One day I started reading The Breathing Series by Rebecca Donovan in Hungarian. But the second part of the series ended with a brutal cliffhanger and I absolutely couldn’t wait for the Hungarian release so I started the third book in English. Ever since almost every book I read is in English. 😀 In one year I read almost 200 books, I wrote a lot of reviews, I started my blog and I also created a little Amy Harmon, Brittainy C. Cherry, Julie Johnson, Mia Sheridan, Kim Holden and R. S. Grey Hungarian Fan Base. 😀 I grab every opportunity to promote these authors in Hungary and maybe someday the Hungarian publishers will bring their amazing books to the shelfs of the Hungarian readers, too. (I’m so glad that it seems that the Hungarian rights of two Mia Sheridan, a Brittainy C. Cherry and an R.S. Grey books has been sold already! :))
A könyvek amelyeket 2015-en olvastam – The list of the books I read in 2015
★★★★½
GR
★★★★★
GR
★★★★★
GR
★★★★★✭
GR
★★★★
GR
★★★★
GR
★★★★½
moly
★★★★★
GR
★★★★★✭
GR
★★★★★✭
GR
★★★★★
GR
★★★★½
GR
★★★★★
GR
★★★★½
GR
★★★★★
GR
★★★★★
GR
★★★★★
GR
★★★
GR
★★★★★
GR
★★★★½
GR
★★★★
GR
★★★★½
GR
★★★★★
GR
★★★★★
GR
★★★★★
GR
★★★½
moly
★★★★★
GR
★★★★★
GR
★★★★½
GR
★★★★★
GR
★★★★★
GR
★★★★
GR
★★★★★
GR
★★★★
GR
★★★★★
GR
★★★★
GR
★★★★★
GR
★★★½
GR
★★★★
GR
★★★★
GR
★★★★
GR
★★★★½
GR
★★★★★
GR
★★★★
GR
★★★★★
GR
★★★½
GR
★★★
GR
★★★★
GR
★★★
GR
★★★★½
GR
Wow awesome list! I already finished my goal too 🙂
-Elle
Thanks a lot! 🙂 And congratulations to you too! :))