Julie Johnson: Like Gravity – A szerelem vonzásában – Blogturné + Nyereményjáték

A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából végre a magyar olvasók is a kezükbe foghatják Julie Johnson A szerelem vonzásában című nagysikerű debütáló regényét, amelyben végigkövethetjük, hogy egy pimasz zenész hogyan bontogatja le egyenként egy sebzett lány maga köré húzott falait. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a kiadó által felajánlott példányt a könyvből!

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Szerző: Julie Johnson

Fordító: Komáromy Zsófia

ISBN: 9789634576600

Oldalszám: 424 oldal

*Itt megrendelheted a könyvet kedvezményesen*

Fülszöveg

„Minden érzelemhez megvan a hozzáillő dal, Bee. Minden könnycsepphez,

minden mosolyhoz, minden szívfájdalomhoz és minden győzelemhez…”

A húszéves Brooklyn „Bee” Turner számára a gyász régi ismerős. Miután hatévesen szemtanúja volt édesanyja brutális meggyilkolásának, Brooklyn zárkózott, sebzett és – mindenki szerint – egyenesen kiállhatatlan lett. És a lánynak tökéletesen meg is felel, ha elviselhetetlennek tartják, hiszen így senkit sem kell közel engednie magához.

Ezért aztán teljesen felkészületlenül éri, hogy miután – szó szerint – belebotlik Finn Chambersbe, az egyetem hírhedt szoknyapecérébe, aki az egyik helyi együttes énekese is, a fiú makacs elszántsággal igyekszik összebarátkozni vele, Brooklynban pedig veszélyes vonzalom támad iránta.

Tudja, hogy ami köztük van Finn-nel, az több lehet szexnél.

Talán több barátságnál.

És talán több még szerelemnél is.

Ám amikor felbukkan a múltjából egy fenyegető árny, és minden eddiginél nagyobb kihívás elé állítja őt, Brooklyn eléri a töréspontját. Tizenöt év után először kénytelen szembenézni a gyászával és az emlékeivel, miközben halálos macska-egér játékba bonyolódik egy láthatatlan ellenséggel.

Mert néha más démonokkal is szembe kell néznünk, nem csak azokkal, amik bennünk rejtőznek… Ismerd meg titkait és az elkerülhetetlen sorsát!

„Ez a könyv csupa meglepetés… És annyi, de annyi minden van benne: konfliktus, humor, szenvedély, évődés, vágyódás,

feszültség és még sok-sok más…” – Hwang, Palabasa Libro

 

Szereted az érzéki, de tartalmas könyveket?

Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!

17 éves kortól ajánljuk!

Véleményem a könyvről

Először 2015-ben akadt a kezembe ez a regény, és már akkor kedvenccé vált. Azóta az írónő szinte minden könyvét olvastam, és kivétel nélkül imádtam őket! 

Brooklyn csupán 6 éves volt, amikor kénytelen volt végignézni édesanyja halálát egy szupermarket parkolójában. Azóta eltelt 14 év, de a lány máig nem tudott megküzdeni a gyászával. Senkit sem enged magához igazán közel, a fájdalmát szurkálódó megjegyzésekkel és cinizmussal takarja, és olyan erős falakat húzott maga köré, amin semmi nem tud áttörni. Legalábbis ezt gondolta. Ugyanis a gondosan felépített falak lassanként elkezdenek megrepedezni és porrá omlani, amint megjelenik az életében Finn Chambers, az egyetem híres/hírhedt zenésze…

Annyira szerettem ezt a könyvet! Rengeteg érzelem volt benne és nagyon szép íve volt a történetnek. Minden megvan benne, amire egy New Adult könyv kapcsán számíthat az ember, és még annál is több. Személy szerint nekem nagyon tetszett a történetben lévő krimi szál is, szerintem izgalmassá tette a történetet.

A szereplőket is megszerettem. Úgy láttam, hogy a magyar olvasók közül sokan bírálják Bee-t a szúrós viselkedése miatt, de szerintem pont ettől lett valóságos és igazán erős karakter, aki nagy utat tett meg a könyv során. Na és Finn. Te jó ég, annyira imádom ezt a srácot! Finn Chambers 2015 óta kitartóan a kedvenc könyves álompasijaim versenyének dobogósa, és bár azóta több száz könyvet olvastam el, nagyon kevesen tudnak a nyomába érni.

Imádom az írónő stílusát, és számtalan idézetet jelöltem meg a könyvben. A fordítással kapcsolatban azonban kicsit vegyesek az érzéseim. Egyfelől jó volt a fordítás, bár itt-ott kicsit szabadnak találtam, ugyanakkor valamiért Bee csipkelődései és szarkasztikus, cinikus gondolatai sokkal élesebbnek érződtek a magyar fordításban, és sokszor éreztem úgy, hogy ha egy kicsit finomabb szinonimákat választ a fordító, akkor Bee is szimpatikusabb lett volna a magyar olvasók számára is.  

Én úgy gondolom, hogy kategóriájában ez egy igazán kiemelkedő könyv, azt pedig még most is elképesztőnek találom, hogy ez volt az írónő debütáló regénye, amit egy 22 évesen, egyetemista lányként írt. Nálam továbbra is a kedvencek pocán van a helye, és őszintén ajánlom azok számára, aki szeretik a hasonló műfajú könyveket!

*Rendeld meg a könyvet kedvezményesen!*

*Olvass bele!*

Kedvenc idézeteim a könyvből

“Brooklyn, vannak emberek, akik egész életükben a part szélén álldogálnak, és valamiféle bizonyosságra várnak, hogy amikor majd belevetik magukat végre az ismeretlenbe, semmiképpen sem eshet bajuk. De tudod, Brooklyn, az ilyen emberek valójában sosem élnek igazán. Csak hagyják, hogy elmenjen mellettük az életük, miközben olyasvalamire várnak, ami nem is létezik.
Mert az ember sosem lehet teljesen biztos semmiben. Sokszor igenis muszáj kockázatot vállalnunk. Van, hogy megbízunk valakiben, de az illető megbánt minket. Vagy megpróbálkozunk valamivel, ám csúfos kudarcot vallunk benne. És ez így van jól, Bee. Az élet már csak ilyen. Nem szabad lemondanunk arról, hogy igazán megéljünk minden egyes napot, csak azért, mert félünk az ismeretlentől, a bizonytalanságtól. Nem ácsoroghatunk örökké a part szélén, csak mert az biztonságos.
Muszáj belevetnünk magunkat az ismeretlenbe.”

“…a múltamon semmiféle lelki vájkálás nem változtathatott. Nem létezett mágikus ragtapasz, amivel helyrehozhattam volna a szívemet, se olyan különleges ragasztó, amitől megint ép és egész lehettem volna. Szilánkokra törtem, akár egy elejtett váza a betonon; egyes darabkákat talán még nagyjából össze lehetett illeszteni, ám a legfontosabb részeim többsége egyszerűen összemorzsolódott, porrá zúzódott, amit könnyedén felkapott és elfújt a legelső szellőcske.”

“Egyszeriben úgy éreztem, már évek óta fuldoklom a gyásztól, anélkül, hogy ennek egyáltalán tudatában lettem volna. Ezek szerint olyan régóta kapkodtam már levegő után, hogy egészen hozzászoktam az aprócska, akadozó, elfúló lélegzetekhez. De most az élet mentőövet dobott nekem, kirángatott a partra, és esélyt adott az újrakezdésre. Elképzeltem a gyászomat, az állandó nyomorúság árnyát, amint végre elcsitul a szívemben. Már nem rángatta kettőnk kötelékét, nem próbált elszabadulni: egyszerűen mély levegőt vett, és a múltba beletörődve egybeolvadt velem, végre-valahára felhagyott a küzdelemmel.”

“Minden érzelemhez megvan a hozzáillő dal, Bee. Minden könnycsepphez, minden mosolyhoz, minden szívfájdalomhoz és minden győzelemhez. A zene feltüzeli a lelket, és feltárja a legbenső énünket. Áthatja, meghatározza a lényünket. Még akkor is, ha nincs senki más, akihez fordulhatnál, és teljesen egyedül érzed magad, ne feledd, hogy mindig találhatsz vigaszt a dallamokban és ritmusokban, refrénekben és szerelmes dalokban.”

“… van egy pont, amikor muszáj végre elengedned azt az életet, ami nem lehetett a tiéd, és el kell kezdened élni azt, amelyik jutott neked…”

“A gyász mellbe vágja az embert. Fojtogat minket, úgy érezzük, soha nem állunk belőle talpra. És nemcsak azért, mert gyászolunk maga a halál vagy a szívfájdalom vagy a veszteség miatt… Hanem azért is, mert gyászoljuk mindazt, ami óhatatlanul, visszavonhatatlanul megváltozik.”

“A könyvek menedéket adtak a hosszú években, amikor a leginkább szükségem volt arra, hogy felejtsek. Olvasás közben nem Brooklyn voltam, hanem valaki más lehettem, egy másik időben, egy másik helyen.”

Dallista a könyvhöz

A zene nagy szerepet kap a történetben. Ezek azok a dalok, amelyek  Brooklyn és Finn történetét inspirálták. (Lentebb meghallgatható az összes szám. 

1. Crash Into Me – Dave MatthewsLG-Song-Inspiration-300x300
2. Head Over Feet – Alanis Morrissette
3. Blackbird – The Beatles
4. The Scientist – Coldplay
5. The Only Exception – Paramore
6. In My Veins – Andrew Belle
7. Skinny Love – Birdy
8. Love, Love, Love – Of Monsters and Men
9. Home – Edward Sharpe & the Magnetic Zeros
10. I and Love and You – The Avett Brothers
11. Can’t Help Falling in Love – Ingrid Michaelson
12. Fix You – Coldplay
13. The One The Got Away – The Civil Wars
14. Slow Dancing in a Burning Room – John Mayer
15. Same Old, Same Old – The Civil Wars
16. Gravity – Sara Bareilles

Itt meg is tudod hallhatni a dalokat: 

Nyereményjáték

Mostani játékunk során az állomásokon olyan könyvekből találhattok idézeteket, amelyekben a főszereplő lány egy zenészbe zúg bele. A rafflecopter dobozba kérjük írjátok be az adott blogon található könyv címét. Tartsatok velünk, és nyerjétek meg a Könyvmolyképző Könyvkiadó által felajánlott példány a könyvből!

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

“Annyira jellemző, hogy az első rajongó, aki felismer a hajón, gyakorló elmebeteg.”

a Rafflecopter giveaway

Állomások

[Blogturné Klub]

09/16 – Könyvvilág

09/18 – Veronika’s Reader Feeder

09/20 – Dreamworld (extra)

09/22 – Csak olvass!

09/24 – Fanni’s Library

09/26 – Dreamworld

09/28 – Veronika’s Reader Feeder (extra)

 

 

Leave a Reply