Az Iskolák versenye trilógia első két részéről írt értékelésem itt olvasható:
Ég veled (Iskolák versenye 1.)
Maradj velem (Iskolák versenye 2.)
Fülszöveg
Semmi kétség, az Iskolák Országos Versenye tizenegy napja több eseményt tartogatott eddig Újvári Hanna számára, mint az azt megelőző egy teljes év. Az édesanyja halála után zárkózottá és közönyössé vált lány kezdeti idegenkedése idővel semmivé vált, és a piros csapat teljes értékű tagjaként minden tehetségét és tudását arra használja, hogy elnyerje a Szirtes Gimnázium számára az áhított kupát. A győzelemig azonban hosszú még az út, és Szirtes-csapat tagjai hamar megtanulják, hogy ezen a vetélkedőn sem a feladatok, sem a versenyzők nem olyanok, mint amilyennek első pillantásra látszanak. Az élménytábor árnyas fái alatt könnyen válhat barátból ellenség, kellemetlen ismerősből hasznos szövetséges, tartósnak hitt kapcsolatból futó ismeretség…
Az Emlékezz rám az Iskolák versenye-trilógia harmadik része.
Véleményem a könyvről
*Az értékelésem cselekményre vonatkozó spoilert NEM tartalmaz, ugyanakkor Hanna gyásszal kapcsolatos gondolatairól hosszabban írok, így kérlek, ezt figyelembe véve olvass tovább!*
Szerettem ezt a sorozatot, de valahogy befejezve ezt a kötetet, kicsit hiányérzetem van. Nem érzem azt az űrt, amit a SZJG vagy akár a Bexi sorozat után érzetem, hogy “vége van, tényleg vége van, és most hogyan tovább?” Amikor elkezdtem ezt a sorozatot úgy gondoltam, hogy talán ez lesz az írónő mesterműve, mert most éreztem először igazán, hogy olyan ifjúsági regényt kapok tőle, amelybe a humor és az izgalmak mellett igazi mélységet tudott csempészni. Egy olyan főszereplőt kaptunk, aki másfél éve nem csak az édesanyját, de önmagát is elvesztette, és aki most egy olyan utazásban vehet részt, ami során megtalálhatja önmagát. És persze ez valahol sikerült is, hiszen Hanna karakterfejlődése leírt egy bizonyos ívet, de én úgy érzem, hogy ez most nem volt elég.
Ez a rész is számos izgalmat és fordulatot tartogatott, de ugyanakkor ez volt az első Leiner Laura kötet, ami során majdnem arra a döntésre jutottam, hogy átugrok részeket, mert annyira nem kötöttek le. Már a Bexi sorozatnál is kissé zavaró volt, hogy ugyanazokat a gondolatmeneteket olvassuk újra és újra és újra, de ennél a kötetnél ez abszolút kicsúcsosodott. Sok-sok oldalas monológokban kellett újra végighallgatni Hanna önmarcangolását és a múlton való vívódását, és bár a lány gyásszal való küzdelmét a kezdetektől a sorozat legerőteljesebb elemének tartottam, itt ez annyira sok volt, és talán nem is volt mindig jól kezelve a téma, hogy sajnos számomra ez sokat elvett az élményből. Persze a sok monológból és visszaemlékezésből volt olyan rész is, ami hozzáadott a történethez, mert jobban megértettük Hanna miértjeit, de sajnos olyan rész is akadt, amikor abszolút nem tudtam azonosulni Hanna gondolkodásmódjával. Hosszan-hosszan ír arról, hogy milyen borzalmasak az emberek, hogy csak meglátogatták az anyukáját, vagy esetleg felhívták, hogy hogy van, utána pedig leültek vacsorázni, és ment tovább az életük. Hogy csak annyi volt, hogy eljöttek a temetésre, meg gyújtottak egy online gyertyát, egy év múlva pedig kitettek egy szép idézetet. Hogy nem tudtak segíteni, de amúgy nem is kellett a segítségük… Véleményem szerint ez egy elég önző és buta gondolkodás, amit mondjuk egy 10 éves gyerektől megértenék, de ami egy felnőttség kapujában álló, a történet szerint kiemelkedően logikus gondolkodású és okos lánytól nagyon-nagyon idegen volt. Mert bár ez hatalmas tragédia, amit bárcsak soha senkinek ne kellene megtapasztania, de a való életben nem várható el, hogy mindenki élete megálljon, ahogy az övé, főleg hogy itt barátokról és távoli rokonokról ír. Borzasztó dolog elveszíteni valakit, de attól még másnap ugyanúgy el kell vinni a gyerekeket óvodába, ugyanúgy el kell menni a munkahelyre, be kell vásárolni, meg kell főzni a vacsorát. Én úgy gondolom, hogy hálásnak kell lenni minden látogatásért, telefonhívásért vagy apró megemlékezésért, és szerintem egyáltalán nem jó és egészséges Hanna erről alkotott véleménye, amit 10 oldalon (!) keresztül ecsetelt az írónő, és nem biztos, hogy több tízezer fiatal számára ezeket a gondolatokat kellene közvetíteni, főként, hogy esetleg vannak közöttük olyan olvasók is, akik Hannáéhoz hasonló tragédiával kellett megküzdeniük.
Szintén rengeteg oldalon olvashattuk újra és újra a “ne használd a netet”, “ne ott éld az életed”, “ne játssz számítógépes játékokat”…stb. gondolatokat, amivel valamilyen szinten egyetértek, hiszen én is azt látom, hogy sok fiatal mellett elszaladnak az évek úgy hogy észre sem veszik (például ezt a YouTube-on nézem, ahogy más játszik, ahelyett, hogy én játszanék témát még mindig nem tudom felfogni. :)) , ugyanakkor ez is milliószor volt leírva, és nagyon végletekbe menőnek érzetem. (Szerencsére azt azért később Hanna is belátta, hogy az is egyfajta véglet, amiben ő gondolkozik, és azért van középút is.)
Mindezek ellenére úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó sorozat volt, és minden hibája ellenére azért ezt a kötetet is nagyon élveztem. Nekem a vége is tetszett, bár az utolsó mondatnak nem igazán örültem. {Ez most első hallásra kicsit olyan, mintha jönne még 8 kötet Szent Johanna Gimi egy másik évfolyammal.} Picit azért sajnálom, hogy a sorozat erős kezdése után ez a rész kicsit gyengébben sikerült. Őszintén úgy gondolom, hogyha Hanna monológjaiból húzott volna az írónő, egy sokkal erőteljesebb zárást kapott volna ez az amúgy kiemelkedő trilógia. Az IOV ötlete zseniális volt, izgalmasak voltak a feladatok és a karaktereket is megkedveltem. Sőt, végre az is kiderült, hogy hol lakik Kornél, bár a teljes nevét még mindig homály fedi. 🙂 Összességében jó érzésekkel fogok visszagondolni erre a sorozatra, és bár talán ez nem lesz olyan újraolvasós, mint az SZJG volt, én mindenképpen ajánlom!
Kedvenc Idézeteim
“– Akkor nem értelek. Nem az izmos kajakos után sírsz? Láttam a félmeztelen képeit az Instáján, hidd el, én is sírnék a helyedben (…)”
“Megváltoztatni úgysem tudod visszamenőleg a dolgokat, ezért a legtöbb, amit kihozhatsz a múlt hibáiból, hogy felismered, átlátod és tanulsz belőlük, hogy ne ismételd meg őket a jövőben(…)”
“Köztudott, hogy nyáron az egyenleteknek nincs megoldásuk.”
“Nem lehetne anyu, hogy így emlékezz rám? Tudom, hogy ez sokkal jobban tetszene neked, mint az, amilyen régen voltam. Bárcsak láthatnál így. Bárcsak így emlékeznél rám. Kérlek, anyu. Így emlékezz rám.”
“– De úgy szeretek lájkolni! – közölte.
– Akkor lájkold az ismerőseidet – tanácsoltam.
– Az ismerőseimet? Az én koromban? Vagy halottak, vagy készülnek meghalni – magyarázta, mire az egész asztalunk felröhögött.”
“– Rendben. Ami pedig Mátét illeti. Van egy tervem – tettem hozzá.
– Megölöd, és a hulláját elásod a Bükkben? – kérdezte a nagyi, mire megrökönyödve hátrahőköltem.”
“-Tényleg, Újvári Hanna? Kifelé nyílik?”
Itt beleolvashatsz a könyvbe.
Az Írónőről
Ifjúsági bestseller szerző. 1985. április 22-én született Budapesten. Első regényét 18 évesen írta, Remek! címmel, mely 2005-ben jelent meg. A Szent Johanna gimi ifjúsági regénysorozatának első kötete 2010-ben jelent meg.
Wikipédia: http://hu.wikipedia.org/wiki/Leiner_Laura
A Szent Johanna gimi Facebook oldala