Fülszöveg
Róka kilencedikes lány, és nem akar mást, mint rajzolni, pusztítani az ellenséget a kedvenc számítógépes játékában, és nem törődni azzal, hogy frissen elvált szülei még mindig felette csatároznak.
Az új osztálytársai az idegeire mennek, ráadásul a tanárok Kisherceget, ezt a bosszantóan tökéletes tizenegyedikest is a nyakába varrják, hogy korrepetálja matekból.
Róka mindent megtesz, hogy elijessze a fiút, de az nem hagyja magát, és lassan egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
Csakhogy tavaly történt valami, amiről eddig nem beszélt senkinek…
Kisherceg kitűnő tanuló, próbál megfelelni a szüleinek, és a barátnőjének, Rozannának, és eddig minden akadályt tökéletesen vett, ám most úgy érzi, elakadt az élete. Nem elég, hogy fogalma sincs, mihez kezdjen az érettségi után, még korrepetálnia is kell a bukásra álló Rókát.
A lány ellenséges, arcpirítóan szabad szájú, és mindent elkövet, hogy a fiú kudarcot valljon…
Mire elég heti egy különös óra? Közelebb kerülhet egymáshoz két ennyire más ember?
Véleményem a könyvről
Ez volt az első könyvem az írónőtől, de biztosan nem az utolsó. Nagyon tetszett. Volt benne valami, amitől olyan igazi volt.
A történet főszereplője Róka, aki ismét kilencedikesként egy új iskolában találja magát, de pont annyira nem érdekli a tanulás és a jegyek, mint az előző sulijában, amit ott kell hagynia. A szülei válása nehezen érintette őt, és kicsit elveszítette a lába alól a talajt. Egyedül van egy másik városban, nincsenek barátai és nem bízik senkiben. Miután az egyesek csak úgy gyűlnek az ellenőrzőjében, a tanárai korrepetálásra küldik a lányt az egyik tizenegyedikes fiúhoz, akit mindenki csak Kishercegnek hív. Kisherceg illemtudó, szorgalmas és előzékeny személyiségével nem is különbözhetne jobban a vadóc lánytól, mégis az együtt töltött idő során valahogy szép lassan megtalálják a közös hangot. És olykor egy elveszett léleknek csak annyira van szüksége, hogy valaki rátaláljon, és segítsen megmutatni neki újra az elhagyott ösvényt…
Szerintem a történet kulcsa az egyszerűségében rejlett. Hogy olyan diákokról szólt, akik talán tényleg léteznek valahol egy másik iskola, másik padjában, és akik ugyanezekkel a problémákkal küzdenek. Akik kétségbeesetten nézik, ahogy ketyeg az óra, és el kellene dönteniük 17 évesen, hogy mihez szeretnének kezdeni az életükkel, vagy olyanok, akiknek nem adatott meg a tökéletes család, és egyedül és elveszve érzik magukat egy nehéz időszakban.
Töredelmesen bevallom, hogy eleinte kicsit szkeptikusan fogadtam ezt A kis herceg párhuzamot, de végül úgy érzem, hogy ez tette különlegessé a történetet, és tényleg tetszett. Még nem olvastam olyan könyvet, ahol ennyire egyértelmű párhuzamok lettek volna egy másik történettel, nem csak nevekben, de felépítésben és mondanivalóba is. Tetszett, hogy megjelent ugyanaz az útkeresés motívum, a válaszok utáni sóvárgás, és hogy a rajzolás kicsit másképp, de ugyanúgy nagy szerepet kapott a könyvben. A „felnőttek világa” csakúgy, mint A kis hercegben itt is elég kisarkított volt, de mégis valahogy őszinte.
Volt, aki írta, hogy túl sok volt a könyvben a káromkodás, és túl erős volt a nyelvezete, de én úgy gondolom, hogy az írónő ezáltal nagyon jól be tudta mutatni Róka vadócságát, és a közötte és Kisherceg közötti kontrasztot. És valóban, Róka eleinte nem túl szimpatikus szereplő, és kicsit számomra sok volt a „gyilkos pillantások” fejlesztgetése, de a karakterfejlődése tankönyvekbe illően szépen kidolgozott volt. Nagyon érdekes, mert bár a karakterformálásokat nagyon jónak éreztem, bevallom, mégsem tudtam különösképpen megszereti a szereplőket. Persze drukkoltam nekik, de nem éreztem magam annyira közel hozzájuk. És még érdekesebb, hogy ennek ellenére sem tudnék 5 csillagnál kevesebbet adni erre a könyvre, ami hasonló esetben ritkán fordul elő.
Úgy érzem, hogy a könyv nem akart nagyot alkotni, vagy forradalmi mondanivalót átadni, de azt hiszem, pont a „hétköznapisága” miatt érzi egy kicsit mindenki magáénak. Ez egy egyszerű és őszinte történet egy vörös hajú vadóc lányról és egy fiúról, aki megpróbálja megszelídíteni őt. És tudjátok, ha egyszer megszelídítesz valamit, akkor utána örökre felelős vagy érte. 🙂
Ui: Bár az írónő eredetileg nem ezt a borítót választotta ki nyertesnek a pályázat során, de én őszintén örülök, hogy végül ez lett a végleges, mert nem győzök gyönyörködni benne. A felülete pedig, ahogy egy picit megpróbálja visszaadni az akvarell papír tapintását, nagyon szép és ötletes! 🙂
Kedvenc idézeteim
“– Ma nem olvasol? (…)
– Befejeztem és nincs kedvem másba kezdeni.
– Mert olyan, mintha benned maradt volna a történet és nem tudnád elengedni. Vagy inkább az nem engedne el téged.”
“– Szerintem nem az a tételmondata – szólalt meg Herczeg. Róka felkapta a fejét. – Hanem az, amelyik arról szólt, hogy örökre felelős vagy azért, akit megszelídítettél. Mert ő különleges számodra.”
– A felnőttek? – vonta fel a szemöldökét Róka. – Szerintem minden ember ezt csinálja.
– Én nem. – Kisherceg nagyon komolynak tűnt. – Én betartom, amit ígérek. Mindig.”
Róbert Katalinról
“Róbert Katalin vagyok, 1986-ban születtem Budapesten, itt élek ma is két macskával és panorámaablakokkal egy kellően forgalmas utcára, ami jótékonyan hat az ihletre. Mindez visszaköszön a regényeimben is, ugyanis arról szeretek írni, ami közel áll hozzám: érzelmileg, helyileg és gondolatokban. Olyasmikről mesélek, amik foglalkoztatnak, olyan helyzetekről, amiket szeretnék megérteni, és amikhez az íráson keresztül közelebb is kerülhetek. Hiszek abban, hogy a sokféleség jó és a figyelem fontos. Nem baj, ha különbözünk, amíg igyekszünk megérteni egymást. Olyan regényeket szeretnék írni, amik ebben segítenek.”