Egyszer volt, hol nem volt, kinyírtunk egy naplót :) – Rendhagyó vlog bejegyzés!

Sziasztok!

Azt hiszem a legtöbben hallottatok már Keri Smith Nyírd ki ezt a Naplót című világszerte nagysikerű kreatív könyvecskéjéről,  sőt úgy gondolom, hogy sokan ki is próbáltátok már. 🙂 Az USA-ban 10 éve jelent meg az első napló, míg Magyarországon pontosan egy éve vehettük először kezünkbe ezt a mindenféle őrültségre ösztönző könyvet. 

Ezen kerek évfordulók alkalmából a Maxim Kiadó egy nagyon különleges ünnepi kiadással készült, ugyanis megjelent a NYÍRD KI EZT A NAPLÓT SZÍNESEN!

A Maxim Kiadó jóvoltából most magam is kipróbálhattam, hogy milyen érzés tönkretenni egy könyvet, ami így önmagában elég borzalmasan hangzik, de végül meglepően szórakoztató volt. 🙂 Ez alkalommal azonban egy rendhagyó recenzióval készültem, ugyanis a napló “kinyírásához” egy kis segítségem is volt. 🙂 

Talán van közületek, aki ismeri a Dórii Pubic nevű YouTube csatornát (a több, mint 3000 feliratkozója mellett az én kis blogocskám szinte eltörpül :)). Ez nem egy könyves vlog, inkább aranyos-vicces butaságok tárhelye (:D), de hihetetlen, hogy Dóri ilyen fiatalon is mennyire ügyes, és ő történetesen a férjem kishúga, így megkértem, hogy együtt vágjunk neki a naplókinyírás rögös útjának. 🙂 Valószínűleg ez lesz az első és az utolsó videós bejegyzésem (az hiszem majd rájöttök, hogy miért. Lol. :D), de remélem, azért tetszeni fog nektek ez a kis videó! 🙂

PS: Kár, hogy nincs az “Én blogom jobb, mint a te vlogod” pólóm, mint Katnek a Luxen sorozatban, mert akkor tegnap tutira azt viseltem volna. 😉

Remélem, hogy tetszett a videó. 🙂

Itt rendelhetitek meg a naplót. 

Leave a Reply